George Russell a Hamiltonnal történt ütközéséről: „Hatalmas kommunikációs hiba történt”
A Mercedes versenyzője, George Russell úgy véli, hogy egyik pilóta sem volt hibás a Hamiltonnal történt ütközés kapcsán, és csapaton belül ennél jobban kellene kommunikálniuk.
A Spanyol Nagydíj időmérő edzésének egyik legérdekesebb jelenete az volt, hogy a Q2 vége felé George Russell és Lewis Hamilton ért össze egymással. Russell ráadásul a Q2-ben ki is esett, Hamilton végül az 5. lett az időmérőn.
A kvalifikáció után Russell elmondta, szerinte sem ő, sem Hamilton nem hibás az eset miatt, azonban csapatként át kell beszélniük a történteket, mert csapattársak között nem szabadna ilyennek történnie:
„Egyszerűen hatalmas kommunikációs hiba történt. Csak előre figyeltem, próbáltam szélárnyékot szerezni Carlostól, és a következő pillanatban már Lewis is ott volt” – kezdte Russell a RacingNews365 szerint.
„Csapaton belül kell megbeszélnünk, hogy hogyan történhetett ez, mert két csapattárs között sosem kellene ilyennek történnie. Egyik versenyző sem hibás emiatt, csak csapaton belül nem szabadna ilyennek történnie, jobban kell kommunikálnunk” – szögezte le a brit.
A stewardok vizsgálatot is indítottak a Hamilton-Russell incidens kapcsán, végül Russell hivatalos figyelmeztetést kapott a történtekért.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.