Gazdag csemete az F1 új üdvöskéje?

Bár csak 9 forma-1-es futam áll a neve mögött, a remek teljesítménye miatt sokan nagy reménységnek tartják a McLaren 19 éves versenyzőjét, Lando Norrist. Norris pályafutásában a vagyonos édesapja is komoly szerepet játszott, a fiatal brit pedig rendre élt a lehetőségeivel.

Lando Norris, McLaren

Andrew Hone / Motorsport Images

A McLaren tegnap jelentette be, hogy 2020-ban is marad a Lando Norris, Carlos Sainz páros, mivel a csapat elégedett a teljesítményükkel, és az újdonsült csapatfőnök, Andreas Seidl is úgy gondolja, hogy az istálló fejlődésében ők is kulcsszerepet játszottak.

Lando Norris mindössze 9 versenyen van túl a Forma-1-ben. A 19 éves versenyző idén mutatkozott be a formulaautózás királykategóriájában, azonban ennyi verseny is elég volt ahhoz, hogy sokan már potenciális futamgyőztesként, akár későbbi világbajnokként emlegessék a fiatal britet.

Norris már a juniorszériákban is remekül teljesített, ugyanis 2016-ban a Formula Renault 2.0, 2017-ben pedig a Formula 3 európai szériájának bajnoka lett, majd első Formula 2-es idényében rögtön a második helyen végzett, így 2019-re ülést is kapott a McLarennél.

Még több hír:

Ugyanakkor azt sem érdemes elfelejteni, hogy a fiatal tehetség pályafutásának alakulásában nagy szerepet játszott az édesapja, Adam Norris is, aki nyugdíjbiztosítóként komoly vagyonra tett szert, így már 36 évesen nyugdíjba vonulhatott, és ő finanszírozta fia versenyzői karrierjét.

 

Viszont Norris nem szereti, ha édesapja vagyonát Lance Stroll édesapjának, Lawrence Strollnak a vagyonához hasonlítják, aki tavaly nyáron a konzorciumával megvette az akkor még Force India néven futó istállót.

„Nem szeretek mindig erről beszélni, mivel Stroll apjához viszonyítva az édesapám még csak nem is vagyonos.” – nyilatkozta Norris a témáról.

A McLaren újonca már az F3-ban is saját séffel ment a pályára, illetve már a gokartos karrierje kezdete, vagyis 7 éves kora óta minden részletre figyel, legyen az fitnesz, egészség vagy táplálkozás, emellett pedig mind a partizásra, mind az alkoholra nemet mond.

„A karrierem végén nem akarom magam azért hibáztatni, mert ezen dolgok valamelyike miatt buktam el.” – így Norris.

A fiatal brit a Forma-1-ben először mérettetheti meg magát hazai pályán, a silverstone-i verseny előtt pedig pozitívak lehetnek az érzelmei, ugyanis az Osztrák Nagydíjon az 5. rajtkockából indulva a 6. helyen ért célba, így jelenleg 22 ponttal a neve mellett a 8. helyen áll a világbajnoki pontversenyben.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gasly jó tanácsot és Verstappen beállításait kapja a Red Bulltól
Következő cikk Binotto szerint ez a 3 dolog közös Vettelben és Schumacherben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország