Gaslyt meglepte, hogy a Red Bull nem is számolt vele

Pierre Gaslyt, az AlphaTauri pilótáját meglepte, hogy nem hívták vissza a Red Bull csapatához 2021-ben monzai futamgyőzelmét követően, de elmondta azt is, nem csalódott.

Pierre Gasly, AlphaTauri, walks the track with team mates

Pierre Gasly, AlphaTauri, walks the track with team mates

Charles Coates / Motorsport Images

Szerdán jelentette be az AlphaTauri, hogy Pierre Gasly náluk marad sorozatban második szezonjára 2021-ben – 2017-ben öt futamon és 2018-ban szintén egész évben szerepelt már náluk, mielőtt a Red Bullhoz csatlakozott egy nagyon nehéz fél évre Max Verstappen mellett.

Miután megnyerte a kaotikus Olasz Nagydíjat szeptember elején – ezzel ő lett a korábban Toro Rosso, azelőtt pedig Minardi néven szereplő csapat második futamgyőztese Sebastian Vettel után - , a francia úgy nyilatkozott, készen áll visszatérni a Red Bullba.

Még több F1 hír:

A Motorsport.com kérdésére, hogy csalódott-e amiatt, hogy nem hívták őt vissza ismét a nagycsapatba ennek tudatában, Gasly elmondta: „Nem mondanám, hogy csalódott vagyok, inkább meglepett.”

„14 év alatt ketten nyertünk versenyt a Toro Rossóval, Seb és én. Seb előlépett a Red Bullhoz és négy vb-címet nyert, úgyhogy meglepett, hogy nem is igazán kerültem számításba. Kétszer álltam dobogóra, nagyon jó szezonom van, a részemről annyit tudok tenni, hogy hasonlóan erős teljesítményt nyújtok.”

 

„Minden el van már rendezve, szóval nem igazán akarok már ezen töprengeni. A lehető legjobban kell teljesítenem az AlphaTauriban. Örülök, hogy itt lehetek, a hétvégére fogok koncentrálni és a lehető legjobb eredményt igyekszem elérni.”

Arra a feltevésre, hogy esetleg a múltjában lehet-e valami, ami miatt nem akarták visszahozni a Red Bullhoz, Gasly elmondta, nem tudja, majd a következő kérdést arról kapta, Helmut Marko elmagyarázta-e neki egyáltalán, milyen okok állnak a döntés mögött:

Pierre Gasly, AlphaTauri AT01, Lance Stroll, Racing Point RP20

Pierre Gasly, AlphaTauri AT01, Lance Stroll, Racing Point RP20

Fotó készítője: Sam Bloxham / Motorsport Images

„Megvan a saját stratégiájuk, szóval ez tőlük függ. Ha jobb választ akartok, akkor jobb, ha egyenesen őket kérdezitek. Az én részemről egy jó ideje már tisztázva lett, hogy itt maradok, és ezzel nincs bajom, szerintem nagyon jól teljesítünk és képes vagyok megmutatni, mire vagyok képes.”

„24 éves vagyok, persze, az a célom, hogy elől legyek és egy nap a bajnokságért küzdhessek, de jelenleg annál a csapatnál kell mindent kiadnom magamból, ahol most vagyok. Nem vagyok csalódott, mert örülök, hogy az AlphaTaurinál maradhatok még egy évet.”

Kimi Raikkönen mindeközben pedig szerződéshosszabbításáról beszélt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Perez is megerősítette a róla szóló pletykákat
Következő cikk Steiner elmondta, mik az előnyei egy újonc párosnak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország