Gaslyt arról faggatták, hogy a katari pálya melyik F1-es versenyhelyszínhez hasonlítható

Pierre Gasly úgy véli, hogy a katari pálya leginkább Mugellóhoz hasonlít a nagy sebessége miatt, és nagyon várja már, hogy az új helyszínen pályára guruljon az AlphaTaurival. A francia a Mexikói Nagydíjra is kitért a nyilatkozatában.

Gaslyt arról faggatták, hogy a katari pálya melyik F1-es versenyhelyszínhez hasonlítható

Nagyon szorosan alakul a bajnoki harc az AlphaTauri és az Alpine között, ám ez főként Gaslynak köszönhető, aki hétről hétre kihozza a maximumot az autójából. A francia szerint döntőnek bizonyulhat, hogy a versenynaptárban szereplő új helyszínen milyen teljesítményre lehetnek képesek.

Gaslyt első körben arról faggatták, hogy melyik F1-es pályához hasonlítható a leginkább a katari pálya. „Ugyanezt a kérdést tette fel nekem a csapat, és én azt mondtam, hogy nagyon különlegesnek érződik, mert annyira nagy sebességű.”

„Szóval Mugellót mondanám, legalábbis a sebességet illetően” – válaszolta meg a kérdést a francia, majd rátért a Mexikói Nagydíjra is. „Jó autóval és jó csomaggal rendelkezünk. Nagyjából az egész szezonban megmutattuk, hogy képesek vagyunk harcolni az első 10 helyért, és ez a célunk.”

Még több F1 hír:

„Különösen az Alpine elleni intenzív bajnoki küzdelem miatt gondolom úgy, hogy az év végéig a célunk egyértelmű: több pontot akarunk gyűjteni, meg akarjuk előzni őket a bajnokságban, hogy az 5. helyen végezzünk.”

Gasly arra is reagált, hogy a 2021-es szezon első 17 futamán 1 ponttal kevesebbet gyűjtött, mint a 17 futamból álló 2020-as idényben. „Nos, idén nem volt futamgyőzelmem, így nyilván tavaly, amikor egy hétvége alatt 25 pontot adsz hozzá a pontjaidhoz, az eléggé feldobja a statisztikát.”

„Nem, azt hiszem, valójában ez egy jó példa arra, hogy bár a statisztikák általában jók, nem mindig mutatják meg igazán a valós képet. Úgy gondolom, hogy idén versenyképesebbek voltunk, többször harcoltunk az élen.”

„Nem nem volt futamgyőzelmünk, de így is volt egy dobogónk, és azt hiszem, hogy a kvalifikáción és a futamokon is következetesebben voltunk az első hatban. Ez továbbra is egy jó szezon, és remélhetőleg még jobb formában tudjuk befejezni.”

9 éve történt: Raikkönen megszerzi első lotusos győzelmét: „Hagyj békén, tudom, mit kell tennem!”

megosztás
hozzászólás
Giovinazzi minél hamarabb tisztázást akar – legyen az jó vagy rossz hír
Előző cikk

Giovinazzi minél hamarabb tisztázást akar – legyen az jó vagy rossz hír

Következő cikk

Vettel: a Red Bullnak nem kéne „rossz” csapatutasítást használnia Perezzel szemben

Vettel: a Red Bullnak nem kéne „rossz” csapatutasítást használnia Perezzel szemben
Hozzászólások betöltése