Gasly Vettel előzéséről: Majdnem a tengerben kötöttünk ki

Pierre Gasly „kemény, de fair” küzdelemként értékelte a Sebastian Vettel ellen vívott csatáját. A francia szerint akár a hullámok is elnyelhették volna őket, ha keményebben védekezik az esetnél.

Pierre Gasly, AlphaTauri AT02

Pierre Gasly, AlphaTauri AT02

Mark Sutton / Motorsport Images

Sebastian Vettel monacói 5. helyével első pontjait szerezte mind idén, mind az Aston Martinhoz történő csatlakozása óta. A német jól időzített bokszkiállásának köszönhetően Pierre Gaslyt és Lewis Hamiltont is át tudta ugrani.

A négyszeres világbajnok közvetlenül Pierre Gasly elé ért vissza a kiállást követően, a csatát pedig végül a Massenet-nél nyerte meg.

Még több F1 hír:

A francia elmondta, a futam után beszélt Vettellel az esetről. Az AlphaTauri versenyzője összességében rendben találta kettejük csatáját.

„A verseny után beszéltünk, és elmondtam neki, hogy ennél egy centiméterrel sem lehetett volna szorosabb” – mondta a futamot követően Gasly.

„Az ottani emelkedő szakasz nem teljesen egyenes. Csak remélni tudtam, hogy hagy majd elég helyet. Nagyon szoros, de sportszerű küzdelem volt.”

„Ha kicsit agresszívebb vagyok, könnyen a tengerben köthettünk volna ki. Örülök, hogy megúsztuk.”

A baleset nélkül végződő manőver értékét növeli, hogy Vettel elmondása szerint nem is látta teljesen Gaslyt.

„Nem láttam sokat, mivel épp abban a zónában mozgott, ami láthatatlan maradt előttem. Adtam neki elég helyet, de igyekeznem is kellett.”

„A friss gumik sokat segítettek az esetnél. Azt hiszem, egy negyed – és egy fél autó közöti előnnyel értem vissza elé” – idézte fel az esetet Vettel.

A 6. helyen végző Gasly örült idei legjobb eredményének, ám ehhez egy hétszeres világbajnok rohamait kellett kiállnia.

 „Elég nehéz úgy vezetni, hogy Lewis 78 körön keresztül helyez rád nyomást, és nem hibázhatsz közben. Az elévágási kísérletükre reagáltunk, így azonban Vettel és Perez elénk tudtak kerülni. Ezt még meg fogjuk vizsgálni, de összességében elégedett vagyok a hétvégénkkel” – összegzett a francia.

Hamilton is nyilatkozott a csalódást hozó monacói versenyt követően

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Binotto: Nem biztos, hogy Leclerc autója az ütközés miatt hibásodott meg
Következő cikk Verstappen válaszolt Hamiltonnak: "A pályán kell beszélni..."

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország