Gasly úgy érzi, voltak dolgok, amiket máshogy is lehetett volna intézni a Red Bullnál

Pierre Gasly Japán Nagydíj utáni nyilatkozatában arról beszélt, nem tudja pontosan, hibázott-e a Perezzel való ütközésnél, és hogy a verseny végét már meghibásodott felfüggesztéssel teljesítette.

Pierre Gasly, Toro Rosso STR14

Pierre Gasly, Toro Rosso STR14

Andy Hone / Motorsport Images

A Forma-1 idei Japán Nagydíjának egyik utolsó mozzanata volt – még ha a véletlen korai leintés miatt nem is számított bele az eredménybe – a Toro Rosso franciájának, Pierre Gaslynek, és Sergio Pereznek az ütközése, a mexikói már elmondta a véleményét az incidensről, most Gaslyn volt a sor:

„Eddig még nem láttam a felvételt az esetről, úgyhogy nagyon nem akarom kommentálni azt. Természetesen összeértünk, de előbb meg akarom nézni, hogy volt-e valami amit másképp csinálhattam volna, és csak azután mondani akármit is róla.”

Még több F1 hír:

A Toro Rosso pilótája így a nyolcadik helyen fejezte be a versenyt, és amennyiben a versenybírák sem döntenek úgy, hogy a manővert időn túl is vizsgálják, ott is maradhat. Gasly arról is beszélt, nem volt leányálom a védekezés Perez ellen, mivel az utolsó körökben fellépett egy hiba:

„Igen, tudtuk, hogy ez egy nehéz verseny lesz, reggel sem számítottunk arra, hogy bejutunk a Q3-ba, aztán mégis kilencedikek lettünk, ami nagyon jó eredmény, maga a futam jóval nehezebb volt, ahogyan vártuk. Hosszú, és intenzív volt, ráadásul a vége felé előjött egy hiba a felfüggesztésnél, ami még jobban megnehezítette a dolgunkat, szóval szerintem elégedettek lehetünk az összeszedett pontokkal.”

 

„Igazából csak az utolsó pár körben érintett minket a dolog, de például az egyenesekben, ahol a DRS-sel száguldtunk végig, elég komolyan lehetett érezni. Szóval elég kemény volt. Nagy munka volt vele, de szerencsére sikerült a Honda hazai pályáján bekerülni a pontszerzők közé a rajongóik előtt.”

Gasly formája látványos fellendülést mutat azóta, hogy a Red Bullból visszaküldték a Toro Rossóba, és ezt ő maga is észrevette, azonban nem akart nagyon beszélni a témáról:

„Ahogy franciául is mondjuk, az kellett ehhez, hogy együtt álljanak a csillagok, emiatt tudjuk a legtöbbet kihozni a kocsiból. És ahogy már korábban mondtam, volt pár dolog a Red Bullnál, amit jobban csinálhattam, csinálhattunk volna, de nem akarok ismét erről beszélni. Jelenleg a Toro Rossóra akarok koncentrálni, és az ő csomagjukból kihozni azt, amit lehet, úgy, ahogy most is sikerült, és remélhetőleg a következő fordulókban is fog.”


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 15 másodperces időbüntetést kapott Leclerc: a Ferrari pénzbírságot
Következő cikk A McLaren csapatfőnöke berágott a Ferrarira

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország