Gasly szomorú emlékekkel tér vissza Spába

Pierre Gasly szerint a Spa-Francorchamps-i Belga Nagydíjra való visszatérés szomorú pillanat lesz pontosan egy évvel Anthoine Hubert halálos kimenetelű balesete után.

Pierre Gasly, AlphaTauri

Pierre Gasly, AlphaTauri

Charles Coates / Motorsport Images

A francia versenyző a Belga Nagydíj hétvégéje előtt osztotta meg az előttünk álló napokkal kapcsolatos érzéseit.

„Spa a kedvenc pályám. Fantasztikus élmény egy ilyen gyors kanyarokból álló pályán versenyezni.” – kezdte Pierre Gasly.

„Szeretek itt versenyezni, nagyszerű versenyeim voltak itt a múltban. Itt arattam első győzelmemet együléses autókban, az F4 mezőnyében. 2016-ban pedig megnyertem a GP2 főversenyét.”

Még több F1 hír:

„Idén azonban szomorú emlékekkel térünk vissza Belgiumba. Mindössze egy év telt el azóta, hogy Anthoine életét vesztette a szörnyű F2-es baleset következtében.”

Hubert a tavalyi belgiumi F2-es főverseny második körében vesztette életét egy horrorisztikus baleset következtében. Gasly és Hubert gyerekkoruktól kezdve vívtak egymással a versenypályákon.

„Hétéves korom óta ismertem őt, abban az időben együtt gokartoztunk. A Francia Autósport Szövetség egyazon iskolájába jártunk. 13 és 19 éves korom között 6 évig osztoztunk ugyanazon a szobán.”  - emlékezett a francia.

„A hétvégén egy rövid időre a paddock minden résztvevője vele lesz.”

Pierre Gasly, AlphaTauri AT01

Pierre Gasly, AlphaTauri AT01

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

Charles Leclerc tavaly itt aratta élete első Forma-1-es győzelmét, mindössze egy nappal Hubert halála után. A monacói érzelmileg nehéz versenyre számít.

„Spa különös helyet foglal el a szívemben. Itt szereztem első győzelmet, ugyanakkor tavaly itt vesztettük el Anthoine-t. Nehéz lesz a tavaly történtek után visszatérni ide. Anthoine lélekben egész hétvégén velünk lesz." – nyilatkozta a Ferrari versenyzője.

Egy másik sorozatban ülést kínáltak Vettelnek…


A Forma-1 új hivatalos játékának legnagyobb újítása a „My Team” mód lesz, amin belül lehetőségünk adódik egy 11. F1-es csapat irányítására, melyet szinte a végtelenségig a saját arcunkra szabhatunk.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Zandvoort zöld utat kapott
Következő cikk Spa átalakítja a gumifalat a 2019-es tragikus baleset helyszínén

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország