Forma-1 Las Vegas-i Nagydíj

Gasly szerint Oconnal együtt dolgozni "jobb, mint várta"

Az idei szezon előtt kérdéses volt, hogy az Alpine Forma-1-es csapatához igazoló Pierre Gasly hogy fog tudni együtt dolgozni Esteban Oconnal, akivel nincsenek a legjobb kapcsolatban, de a francia pilóta szerint a párosuk „a vártnál jobban” működik.

Pierre Gasly, Alpine A523, Esteban Ocon, Alpine A523

Amikor megállapodott, hogy az AlphaTaurit elhagyva 2023-tól az Alpine-nál folytatja, Pierre Gasly tudta, hogy fennáll a veszélye a nagy veszekedéseknek gyermekkori barátjából riválisává váló Esteban Oconnal, azonban a Beyond the Grid podcastnak nyilatkozva elmondta, ebből nem lett semmi:

„Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, ugyanakkor viszont azóta érettebbek lettünk. Régóta ismerem Estebant, szóval tudom, hogy szoktunk dolgozni. Kicsit aggódtam, hogy mennyire fog szívesen látni. Más a személyiségünk, másfajta emberek vagyunk, de szerintem jó páros vagyunk, megértettük, mi a felelősségünk.”

A két versenyző Normandiában született és nőtt fel és gokartversenyeken egymás ellenfelei voltak. Szoros barátság fűzte őket egymáshoz, azonban amikor a 2009-es Bridgestone-kupa utolsó versenyén összeütköztek, ellenségekké váltak.

Ezt súlyosbította, hogy 2010-ben, Portugáliában Ocon belehajtott Gaslyba, de a Forma-1-ben sem maradtak ütközés nélkül, 2018-ban hazai pályán, a Paul Ricardon ütötték ki egymást. Idén sem indult jól az évük, az Ausztrál Nagydíj végén, egy káoszba fulladó újraindításnál pontszerző helyen ismét ütköztek.

Gasly szerint azonban ezek a dolgok már a múlté, bár elismeri, hogy sosem lesz olyan barátságuk, mint gyerekként, és még az Alpine kötelékeiben is legfeljebb „hivatalosnak” mondható: „Nem töltünk sok időt együtt, amikor pedig a pályára megyünk, dolgozunk. Érettek, felelősek vagyunk és tesszük a dolgunkat. A munkakapcsolatunk eléggé hivatalos.”

„Ennél több viszont nekem nem is kell, mert én csak versenyben akarok lenni. Tudom, hogy Esteban nem fog áthívni vacsizni és ez nekem rendben is van. Ami engem izgat, hogy jól együtt tudjak vele dolgozni, hogy a legtöbbet hozzuk ki az autóból, a csapatból és hogy mindketten ugyanabba az irányba tartsunk.”

„Egyfajta egészséges rivalizálás mindig lesz köztünk, egyikünk meg akarja majd verni a másikat. Ami engem érdekel, az az, hogy ennek ne legyen hatása a csapat és az autó fejlődésére. Mindketten a karrierünkért harcolunk, mindketten a csúcsra akarunk jutni és odavezetni a csapatot. Ezt elfogadom és élvezem is igazából a kihívást.”

„Kell ez a verseny igazából, mert Esteban tulajdonképpen egy nagyon gyors és tehetséges pilóta, ezt bizonyította. Erre van szükség egy csapattársban, valaki, aki hajt téged, és ezzel a csapatot is. Tudom, mennyire meg akar engem verni, ugyanakkor azt is, hogy én is meg akarom őt.”

„Ez nem személyes ellentét, mert mind a 19 pilótáról ugyanígy gondolkodunk, mindenkit meg akarunk verni. Estebannak engem kell hajtania és a csapatot, hogy jobb legyen az autó. Pontosan ezt is tesszük. Talán nem olyan izgalmas a média számára, mert nincsenek nagy szikrák közöttünk és dráma, amit vártak, de nekem remek így.”

Gasly beszélt arról is, hogy Helmut Marko a mai napig nem mondta el neki, miért fokozták le 2019-ben a Red Bulltól.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner: Pereznek nincs szüksége Max segítségére...
Következő cikk Mick Schumacherrel tarthat a Mercedes távozó műszaki igazgatója?

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország