Gasly szerint „hatalmasat hibáztak” a gumikkal az időmérőn

Pierre Gaslynak nem jött össze a jó szereplés a szocsi kvalifikáción, pedig minden esélye meglett volna erre, hiszen egész hétvégén erős tempót mutatott. A Q2-ben viszont búcsúzni kényszerült, mert csapata „hatalmasat hibázott” a gumikkal.

Pierre Gasly, AlphaTauri AT02

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A francia pilóta amiatt volt annyira mérges, mert egy használt intermediate szetten maradt a Q2 végén, amikor mindenki javított az egyre kedvezőbb körülmények között. Így végül be kellett érnie a 12. hellyel, de kiesését egyáltalán nem vette jó néven, hiszen ütött-vágott az autóban, miután megtudta a hírt, hogy nincs folytatás.

Az időmérő után elmondta, hogy komoly ballépés volt a részükről, hogy nem váltottak egy új szettre. „Simán megvolt a tempónk a Q3-hoz. Az autó igazán gyors volt az esős pályán, de a Q2-ben egy már teljesen elhasznált abroncson maradtunk kint.”

„Megkérdeztem, hogy kijöhetek-e, mert láttam, hogy az aszfalt kezd száradni. Mi viszont nem tettük meg, és ez hatalmas hiba volt, mert lemaradtunk a Q3-ról. Jelenleg nem is értem, hogy miért csináltuk ezt. Egyértelmű, hogy nagy árat fizettünk, mert ha látjuk, hogy mi lett a vége, akkor ez egy óriási kihagyott lehetőség, és én ezzel tisztában voltam.”

Még több F1 hír:

Gasly elmondta, hogy azért volt annyira dühös, mivel tudta, hogy milyen sokat javíthatott volna, ha új intereken próbálkozhat. „Éreztem a potenciált. Az utolsó két körben már csúszkáltam, és láttam a köridőket. Egy tized hiányzott, de új gumikkal másfél másodperccel mehettem volna gyorsabban.”

„Már a Q1-ben láttam, hogy mekkora esély ez nekünk a körülmények miatt. Tehát amikor ennyire hátra kerülünk, az nagyon idegessé tesz.” Az alphatauris viszont korábban is elvesztett egy jó kört, mert az egyik Williams kissé blokkolta őt, Gasly azonban nem ennek tudja be kiesését.

„Volt némi forgalom, de nem ez volt a döntő. A probléma az, hogy ki kellett volna jönnünk, és mi nem tettük meg. Ami előtte és utána történt, az benne van, mert mindig kicsikét kaotikusak az ilyen időmérők. Összességében mégsem ez vezetett a kiesésünkhöz” – mondta bosszúsan a francia, akinek valóban esélye lehetett volna egy kiugró eredményre.

Wolff szerint a Mercedes nem hibázott az időmérőn

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így ment félre Hamilton időmérőjének utolsó része (videó)
Következő cikk Sainz: „Örülök, de szívesebben maradtam volna első”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország