Gasly szerint érthető, hogy Norris „idiótának” hívta a versenyen

Pierre Gasly a verseny után elárulta, megérti, hogy Lando Norris „idiótának” nevezte a küzdelmük során. A két rivális kemény kerék a kerék elleni csatát vívott egymással, a francia nem adta könnyen a bőrét, a védekezése saját bevallása szerint is a határokat súrolta.

Pierre Gasly, AlphaTauri

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Pierre Gasly ismét remek teljesítménnyel vétette magát észre, minek után a Francia Nagydíjon a 7. helyen végzett. Gasly túlzás nélkül kiautózta az AlphaTauriban rejlő potenciált, ám a verseny egy pontján hajszál híján összeütközött a mclarenes Lando Norrisszal.

A fiatal brit a rádióban „idiótának” nevezte Gaslyt, amiért túlságosan keményen küzdött ellene, a francia pedig most elárulta, hogy fordított helyzetben valószínűleg ő is hasonló jelzővel illette volna riválisát.

„Én vagyok a dühös, mert mögötte fejeztem be a versenyt” – reagált Gasly, mikor az incidensükről kérdezték. „Ez egy kemény verseny volt. Láttam, hogy nagyon gyorsan jön, ez szoros volt. Nagyon szoros volt. Tudtam, hogy jók a reakciói, szóval tudjátok… egy jó kijáratot akartam venni a kerékvetőkön. Biztos vagyok benne, hogy élveztétek. Elég mega volt.”

Még több F1 hír:

„A pillanat hevében valószínűleg, ha ő ugyanezt csinálta volna velem, én is hasonló dolgot mondtam volna rá” – tért rá a francia Norris megjegyzésére. „Hagynom kell az érzéseimet leülepedni, de mi voltunk a 4. legjobb autó a versenyen a két McLaren, a két Red Bull és a két Mercedes mögött.”

„Sokkal többre nem számíthatunk. Daniel alánkvágott, azt hiszem, hogy Charles is alánkvágott, szóval két pozíciót vesztettünk, tehát ezt vissza kell néznünk, hogy mit tehettünk volna kicsit másként” – tette hozzá Gasly.

„Nagyon szenvedtem a verseny első szakaszában a gumikkal, akárcsak mindenki, de a rádióban elég hangosan mondtam: a bokszba akarok menni, a bokszba akarok menni. Végül elveszítettünk két pozíciót, és miután forgalomba kerültünk, majd a verseny végéig nyomnom kellett, elhasználtam a gumikat. Ez nem segített nekünk, de összességében még mindig elég pozitív a vége.”

Gasly a verseny utolsó szakaszában utolérte Daniel Ricciardót, azonban megelőzni már nem tudta a franciát, sőt Fernando Alonso ellen kellett védekeznie.

„A végén elég gyorsak voltak. Mindent megpróbáltam, amit csak lehetett, de ez nem volt elég, viszont a 7. hely révén az egyik legerősebb versenyén vagyunk túl az évnek, jó volt a kvalifikáción és a versenyen is tempó ezen a klasszikus pályán, szóval ez pozitív.”

Ezúttal a Red Bull vadászta le a Mercedest

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Schumacher Mazepinre panasazkodott a verseny után
Következő cikk Pontokat és Prost-sisakot is szerzett Vettel

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország