Gasly szerint csodálatos lenne Alonso visszatérése a Forma-1-ben

Pierre Gasly, az AlphaTauri versenyzője is nagyon boldog lenne, ha Fernando Alonso újra a Forma-1-ben versenyezne, amire egyre nagyobb esély. A kétszeres spanyol világbajnok 2021-ben térhet vissza.

Fernando Alonso, McLaren MP4-31 on track

Fernando Alonso, McLaren MP4-31 on track

McLaren F1 Team

Fernando Alonso saját maga döntött úgy, hogy távozik a Forma-1-ből, és tart egy kis szünetet. Ezzel igen nagy űrt hagyott maga mögött, de jelezte, hogy ez valószínűleg nem egy végleges távozás a részéről.

Még több F1 hír:

Az elmúlt években világbajnok lett a WEC-ben, nyert Le Mans-ban, és a Dakar-ralin is rajthoz állt, ahol minimális tapasztalattal a neve mellett befejezte a versenyt, és volt pár igencsak erős szakasza, ami ugyancsak rávilágított arra, hogy milyen különleges tehetség.

Azzal, hogy Sebastian Vettel és a Ferrari bejelentette az elválását, és Carlos Sainz Jr. érkezik a helyére, akinek az ülését pedig Daniel Ricciardo veszi át a McLarennél, felszabadult egy autó a Renault-nál Esteban Ocon mellett.

A Renault egyelőre nem erősítette meg az új párosát, de a hírek arról szólnak, hogy gyakorlatilag mindenben megállapodtak Alonsóval. A spanyol azonban kivárhat a bejelentéssel, mert jelenleg az idei Indy 500-ra koncentrál, amin a McLaren színeiben vesz részt.

Race winner Fernando Alonso, Ferrari

Race winner Fernando Alonso, Ferrari

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

Alonso már messze nem tartozik a fiatal versenyzők közé, de még mindig rendkívül erős, gyors és versenyképes, így bármelyik csapatnál komoly motivációt és erőt képviselne. A top-ülések közül azonban csak a Mercedes lehetne elérhető, de ott Bottas, Vettel és Russell is előtte lehet a sorban, valamint amíg Hamilton a csapatnál van, nem valószínű, hogy szerződtetnék.

 

Természetesen a mezőnyből többen is izgatottá váltak a hír hallatán, hogy Alonso ellen versenyezhetnének 2021-ben. Pierre Gasly a Stats Perform News kérdésére azt mondta, csodálatos lenne, ha Alonso visszatérne.

„Azt gondolom, Fernandóval minden lehetséges. Szóval miért is ne? Ő egy világbajnok, és csak jó a Forma-1 számára, ha egy olyan tehetséget tudhat a rajtrácson, mint Fernando. Csodálatos lenne, ha újra láthatnánk őt.”

Ki tudja, mi fog történni? Szerintem ez egy nagyon izgalmas időszak a Forma-1 számára.” - folytatta Gasly, aki a tavalyi szezont a Red Bullnál kezdhette meg, amivel hatalmas lehetőséget kapott az élmezőnyben való versenyzésre, de nem feküdt neki az autó, és a környezet sem, így a Magyar Nagydíjat követően vissza kellett térnie a Toro Rossóhoz, ami már AlphaTauri néven fut.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Massa szerint Sainz világbajnok lehet a Ferrarinál
Következő cikk Alonso és Vettel sem hibáztatható, mert soha nem kaptak domináns autót a Ferraritól?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország