Gasly úgy látja, a szuperlágyas rajtjának hála úszta meg a Hülkenberg okozta rajtbalesetet

Pierre Gasly nagyon jó döntésnek tartja, hogy szuperlágyon rajtoltak, máskülönben úgy véli, belekerült volna a rajtbalesetbe, melyet Nico Hülkenberg okozott.

Pierre Gasly, Toro Rosso STR13, leads Marcus Ericsson, Sauber C37

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

Gasly, aki a 11. helyre kvalifikálta magát a Belga Nagydíjon, majd Valtteri Bottas rajtbüntetésének hála egy hellyel előrébbről rajtolhatott, az elindulásnál egyedüliként választotta a szuperlágyat azon versenyzők közül, akik a Q1-ben vagy a Q2-ben kiestek.

A Toro Rosso versenyzője egész jól rajtolt, és a La Source-ban a kilencedik helyért csatázott Daniel Ricciardóval. 

Ezzel kerülte el Hülkenberget, aki miután túl későn fékezett, eltalálta Alonso McLarenjét, mely a levegőbe repült, és átszánkázott Charles Leclerc Sauberjén, majd eltalálta Ricciardo hátsó szárnyát is - az ausztrál pedig az ütés miatt hátulról belement Räikkönenbe. 

Gasly 25 kört tett meg a szuperlágyon, és végül a kilencedik helyen ért célba.

Még több F1 hír:

Amikor arról kérdezték, jó ötlet volt-e a lágyabb keveréken rajtolni, a következő válasz érkezett: "Jobban rajtoltam, és ha megnézzük a pénteki tempónkat, akkor tudtuk, hogy az abroncsunk élettartama nagyon jó lesz összehasonlítva a többiekével."

"Nem igazán féltünk amiatt, hogy az egy kiállás ne jönne össze a szuperlággyal, majd a lággyal."

"A végén ennek köszönhetően Daniel és Kimi mellé kerültem az első kanyarban, míg valószínűleg a lággyal az első kanyarban Nico engem is kiütött volna, tekintettel a mögöttem kialakult káoszra."

"Szóval jó választás volt. Egyértelműen a legjobb, amit ma választhattunk."

"A rajtnál ismét jókor voltam jó helyen - elég szerencsés vagyok, hogy nem estem a rajtbaleset áldozatául, és aztán egy igazán jó kis versenyt mentem."

Toro rossós csapattársa, Brendon Hartley versenye akkor ment el, amikor Ricciardo sérült Red Bullja mögött állt ki a bokszba. 

"Elvesztette a hátsó szárnyát, majd beragadtam mögé és a két Williams, illetve a Sauber is megelőzött az Eau Rouge előtt. Sokat vesztettem a bolyban."

"Szóval a versenyem már azon a ponton sem tűnt jónak."

Hartley első etapja a leghosszabbnak bizonyult a mezőnyben, hiszen 31 körig jutott, és az új-zélandi is hozzájárult Gasly kilencedik pozíciójához, mielőtt kiállt volna - ő tartotta fel a sauberes Marcus Ericssont, miután a franciát, aki addigra már kiállt, elengedte.

"Őszintén szólva nagyon is volt értelme. A másik srácot nyilván elengedem, ez nem is kérdés. Majd a legjobbamat nyújtottam, hogy Ericssont feltartsam. Megértettem, hogy az a legjobb a csapatnak, ha harcolok vele."

"A versenyem az első kanyarnál ment el, amikor azt a három pozíciót elvesztettem Daniel mögött."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel belgiumi győzelmi galériája a Ferrarival: már Prost előtt
Következő cikk Ricciardo egy másik dimenzióba repítheti a Renault F1-es csapatát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország