Gasly szerint a Ferrari már Monacóban befogható lesz a számára

Pierre Gaslynak technikai problémái akadtak a barcelonai teszten, de mindenkit megnyugtatott, hogy nem az erőforrással.

Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Red Bull francia versenyzője eredményes napot zárt kedden a katalán pályán, délelőtt a legtöbb kört futotta, erre délután azért nem volt esélye, mert a Red Bull megállt alatta. Azonban a francia mindenkit megnyugtatott, hogy nem a motorral támadt probléma, a feltételezések szerint a sebességváltással volt gondja. "Azt hisszük, hogy a sebességváltó, de semmi komoly, bár még vizsgálják a hibát. Az utolsó sikánból kijöve egyszerűen megállt alattam az autó" - mondta Pierre Gasly.

"Ám így is jó programot sikerült futni, talán kicsit a végén vesztettünk, de így is megtettük, amire készültünk. Egy ilyen napon sok mindent próbálhatunk ki, új irányokat, nagyobb változtatásokat, amit egy versenyhétvégén nem tehetünk. Sok mindenre sort kerítettünk, és most ki kell elemezni az adatokat. Találtunk is pár dolgot, amelyet talán más karakterisztikájú pályán is kipróbálhatunk" - mondta a francia, aki szerint egy kicsit jobban egymásra talált az autóval.

Még több F1 hír:

"Inkább egy irányba haladunk, és azt hiszem, hogy az autó evolúciójával is sikerült jobban megismerkednem. Szóval bizakodó vagyok a következő versenyek kapcsán. A Mercedes sebességét tekintve jóval előttünk jár, ismét tettek egy nagy lépést, gyorsabbak nálunk és a Ferrarinál is" - jelentette ki Gasly, aki szerint a keddi teszten kicsit jobban érezte az autó elejét, és hátulját is.

"Következetesebbnek éreztem az autó teljesítményét, jobban kiszámítható volt. Az agresszív stílusommal az autó eleje is agresszívvá vált, néha nem is mindig sikerült megtaláljam az előzetesen kijelölt ívet. Most viszont én is változtattam kicsit, ami az autó fejlődésével együtt még nagyobb előrelépést jelent" - mondja Gasly.

Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15, rear wing
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15, pit stop
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15, pit stop
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15, pit stops
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15
32

A francia szerint ez már talán elég lehet a Ferrari monacói legyőzéséhez is. "Nagyon remélem. A Ferrari továbbra is nagyon gyors az egyenesekben, tudjuk, hogy az övék a legjobb motor jelenleg, de a kanyarokban mi tűnünk versenyképesebbnek, szóval Monaco talán a Red Bull autóinak jobban fekszik majd" - összegezte keddi tapasztalatait Gasly.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas nagy fölénnyel zárt az élen az első barcelonai tesztnapon
Következő cikk Elképesztő rajongói tömeget mozgatott meg Szujó Zoltán távozása

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország