Gasly szerint ez okozza a legnagyobb kihívást a sprintkvalifikáción

Pierre Gasly szerint a sprintkvalifikáció Silverstone-ban még jobban megköveteli a pilótáktól, hogy minél hamarabb rátaláljanak a megfelelő beállításokra, amely nagy kihívást jelent az egész mezőny számára.

Gasly szerint ez okozza a legnagyobb kihívást a sprintkvalifikáción

Pierre Gasly arra hívta fel a figyelmet, hogy az új formátum tovább rövidíti a pilóták amúgy sem bőséges edzéslehetőségeinek idejét. A francia ennek ellenére nagyon várja a sprintkvalifikációt, melyet első ízben Angliában vezetnek be.

„A legnagyobb változás ezen a hétvégén a szombati verseny lesz, ami egyben azt is jelenti, hogy egy szabadedzésünk lesz, hogy beállítsuk az autót a kvalifikáció előtt” – jelentette ki Gasly, kihangsúlyozva a legnagyobb kihívást a sprintkvalifikácó körülményeit illetően.

„Már az elején jó alapokra lesz szükségünk a beállításokat illetően. Az új formátum azt jelenti, hogy nagyobb fontosságot kap az autó versenyteljesítménye, és tudjuk, hogy ez az, ahol még van egy ki munkánk összehasonlítva azzal, hogy milyen teljesítményt nyújtottunk a kvalifikáción.”

Még több F1 hír:

„Úgy gondolom, hogy ez általában azért alakul ki, mert túlteljesítünk a kvalifikációnk, jobban megyünk, mint néhány másik csapat, akik szenvednek egy kicsit, aztán a versenyen többé-kevésbé visszakerülünk oda, ahol lennünk kellene.”

Pierre Gasly az elmúlt nyolc futam során hétszer is pontszerző helyen végzett, ami kiemelkedő teljesítmény a francia részéről. Legutóbb az Osztrák Nagydíjon a 9. helyen végzett, és Silverstone-ra fordulva szintén nagyon bizakodó.

„Összességében rendben kell lennie, mivel láttuk Ausztriában, hogy különböző stratégián futottunk, és csak négy vagy öt másodperccel végeztünk a legjobb öt mögött. Sokat dolgoztunk a mérnökökkel, időt töltöttem a szimulátorban, megvizsgáltunk minden eshetőséget az új formátummal, a sprintkvalifikációval kapcsolatban.”

„Jó móka lesz. Kaptunk a Pirellitől néhány új gumit, amit főként a biztonság miatt hoztak, és ahogy azt Ausztriában tapasztaltam, egész hasonlónak érződtek” – zárta le a gondolatait a francia, aki teljes erőbedobással készen áll Angliára.

„Räikkönen egyszerűen már túl öreg az F1-hez…”

megosztás
hozzászólás
Ricciardo elárulta, hány bajnoki címben reménykedett
Előző cikk

Ricciardo elárulta, hány bajnoki címben reménykedett

Következő cikk

Brawn nem fogja erőltetni, de eladni sem az F1-es sprintversenyeket

Brawn nem fogja erőltetni, de eladni sem az F1-es sprintversenyeket
Hozzászólások betöltése