Gasly: Stroll mindent tönkretett!

Pierre Gasly, a Toro Rosso versenyzője az első körben ütközött a két Racing Pointtal, így az Abu Dhabi Nagydíj után idegesen nyilatkozott, és elmondta, „Stroll mindent tönkretett”.

Pierre Gasly, Toro Rosso

Pierre Gasly, Toro Rosso

Andy Hone / Motorsport Images

Pierre Gasly a 11. helyről kezdhette meg a versenyt Abu Dhabiban a Toro Rossóval, miközben még harcban volt az egyéni hatodik pozícióért a pontversenyben. Viszont a rajtnál összeakadt a két Racing Pointtal, emiatt rögtön be kellett jönnie a bokszba, így hiába ment végig a versenyen, esélye sem volt a pontszerzésre, és Sainz lett a 6. összetettben.

Tulajdonképpen már az első kanyarban véget ért a versenyed?

„Igen, pontosan. Nem akarok túl sokat beszélni erről, nem leszek túl kedves Strollal… a szezon utolsó versenyén tönkreteszik a futamodat egy első kanyaros incidenssel… ez egyértelműen idegesítő.”

Még több F1 hír:

„Ennek következtében már az első körben körhátrányban voltunk, és az egész versenyen a safety carért kellett imádkoznom. Emellett az állásra tekintve sem éreztem magam jól, mert nem tudtam harcolni Carlosszal. És ha megnézzünk, hogyan sikerült Daniil futama, szerintem egyértelműen megvolt a tempónk ahhoz, hogy megtartsam a hatodik helyet. Nagyon frusztráló…”

Mi történt az első kanyarban?

„Nincs szemem a hátamon, ezért nem tudok sokat mondani erről, először látnom kell a videót. De kaptam egy ütést hátulról, emiatt elvesztettem az irányítást az autóm felett, majd az első szárnyammal hozzáértem Sergióhoz.”

 

„Tulajdonképpen ez történt, ekkor be kellett jönnöm első szárnyért, szerintem ekkor már körhátrányba is kerültünk, szóval innentől kezdve unalmas volt a futamom.”

Nagyon zavar, hogy ez történt?

„Csak azért vagyok ideges, mert nem tudtam harcolni Carlosszal, miközben világosan megvolt az autónk és a tempónk ahhoz, hogy ezt tegyük. Szóval jó helyzetben voltunk a 11. helyről rajtolva. Daniil két hellyel hátrébbról indult, és így is kilencedik lett.”

További híreink:

„Nem igazán figyeltem Alexre (Albon), sokkal inkább Carlosra, és arra, hogy előtte végezzek. Megvolt a lehetőségünk arra, hogy előtte végezzünk, de most ebből csak annyi látszik, hogy Lance mindent tönkretett!”

Hogyan értékeled a 2019-es szezont?

„Most nem igazán akarok ezen gondolkodni. Most undorítónak tartom, hogy ez történt, mert egyértelműen megvolt bennünk a potenciál, hogy megszerezzük a hatodik helyet. Idegesítő, amikor ilyen történik.” – nyilatkozta a francia versenyző.


Az Aston Martin tovább folytatja a Valkyrie tesztelését, amelynek hangja már most a világ legjobbjaival vetekszik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hülkenberg: Két tizeden múlt
Következő cikk A Ferrari magyarázata a taktikára: Vettel marad, a Red Bull félelmetes

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország