Gasly: Sosem kételkedtem a Honda erejében!
Pierre Gasly, az AlphaTauri versenyzője az erősorrendre és a Honda-motorra vonatkozóan nyilatkozott a Canal+-nak. A francia szerint az eredmények bizonyítják a Honda fejlődését, ők pedig a hatodik-hetedik hely környékére lehetnek jók.

A Forma-1-es futamok elhalasztása miatt még nem láttuk versenykörülmények között a 2020-as autókat. Így amikor a Canal+ az erőviszonyokról kérdezte az AlphaTauri versenyzőjét, Pierre Gasly, a francia nem tudott egyértelmű választ adni.
„Jelenleg pontegyenlőséggel vezetjük a bajnokságot Lewis Hamiltonnal. Mindig nagyon összetett a dolog, rengeteg a spekuláció a téli tesztek után. Mondhatjuk azt magunknak, hogy 1-2 tizedre lehetünk ettől és attól a csapattól, viszont nem ismerjük a többi csapat programját, és nem tudjuk, milyen motormódokkal mentek.”
„Objektíven nézve szerintem többé-kevésbé ugyanott vagyunk, mint előző évben voltunk. Talán kicsit hátrébb, mivel a Racing Point rengeteget fejlődött, úgy tűnik, hogy a Renault is fejlődött, a McLaren pedig még mindig jó. Szerintem a hatodik vagy a hetedik hely környékén lehetünk.”
„Egyébként pedig nem igazán koncentrálok erre. Ez nem jelent sokat, még nem versenyeztünk idén, még nem nyomtuk annyira, amennyire csak lehet. Majd később látjuk meg, hogy mire elég a teljesítményünk.”
Mit gondolsz a Honda-motorról?
„Azt gondolom, hogy az eredmények magukért beszélnek. Hogyha visszatekintünk az első szezonokra, amelyeket a McLarennel teljesítettek a Forma-1-es visszatérésükkor, akkor még nagyon komplikált volt a helyzetük, és nagyon messze voltak a topcsapatoktól.”
„Hogyha ezt összehasonlítod azzal, hogy most hol állnak… szerintem ez lenyűgöző. Személy szerint én sosem kételkedtem az erejükben, és abban, hogy vissza fognak térni a topszintre. A Honda a motorsport és a Forma-1 történelmének egyik legnagyobb ereje.”
„Szerintem ezt be is bizonyítják. Még mindig rengeteget kell dolgozniuk, de ezzel ők is tisztában vannak. Elvégre japánok, akik nagyon keményen dolgoznak. Azt a célt tűzték ki maguknak, hogy megnyerjék a világbajnoki címet.”
„Azt gondolom, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy elérjék ezt. Nagyon elégedett vagyok azzal a munkával, amit eddig végeztek. Még mindig fejlődniük kell, de mindent megtesznek azért, hogy a lehető legjobb teljesítményű motorokkal lássanak el minket.”
A Mexikó Ralin Esapekka Lappi autója kigyulladt, de Lappi egy ideig ezután is vezetett, mivel nem tudta, mennyire súlyos helyzet. Később ő és navigátora is sérülés nélkül kiugrott az autóból.
Amikor Button PS1-en Schumacherrel játszott (kép)
Vettel jelentős fizetéscsökkentéssel, csak 2021-re kaphatott ajánlatot a Ferraritól!
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.