Gasly reménykedik: Mi vagyunk az elsők a lágyakon

Pierre Gasly tovább folytatja remek sorozatát – a francia ezúttal a 6. helyen végzett az Osztrák Nagydíj kvalifikációján közvetlenül a két Mercedes mögött, ráadásul ő az első olyan pilóta, aki lágy gumikon kezdi meg a mai futamot.

Pierre Gasly, AlphaTauri

Pierre Gasly, AlphaTauri

Alessio Morgese

Az AlphaTauri idei egyik legjobb időmérő edzését teljesítette az Osztrák Nagydíjon – Pierre Gasly a 6., míg Juki Cunoda a 7. helyen végzett szombaton. A vasárnap sok szempontból érdekesnek ígérkezik a francia számára, hiszen teljesen eltérő stratégián vannak, mint a többiek.

„Úgy érződik, mintha minden hétvégén hasonló pozícióba kvalifikálnánk magunkat, és én boldog vagyok ezzel, a 6. hely egy újabb erős eredmény a részünkről, szóval a mai nap remekül alakult” – kezdte az értékelését Gasly.

„Ezen a hétvégén nem voltam valami kényelmesen az autóban bizonyos okok miatt, szóval úgy mentünk neki a kvalifikációnak, hogy nem tudtuk, mire számíthatunk, ezért is vagyok nagyon boldog amiatt, hogy sikerült munkára bírnunk a dolgokat.”

Még több F1 hír:

Gasly a futam elején előnyben lehet, mivel lágy gumikon jutott tovább a Q2-ből a Q3-ba, azonban ez a későbbiekben hátránnyá válhat, hiszen a nagyobb csapatok arra a következtetésre jutottak, hogy stratégiai szempontból a közepesek jobb alternatívának bizonyulhatnak a versenyen.

„Mi vagyunk az elsők, akik lágyakon indulnak, szóval a stratégiai kulcsfontosságú lehet a versenyen. Megmutattuk azt, hogy az autónak megvan a tempója, szóval magabiztosnak érzem magam” – zárta le a gondolatait Gasly.

https://hu-thewall.motorsport.com/#article/6625214/body

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ecclestone: A TOP 6 pilóta le tudná győzni Lewist és Verstappent azonos feltételekkel
Következő cikk Wolff: „Verstappen saját ligában versenyzik”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország