Forma-1 Belga Nagydíj

Gasly: „Rémálmaim” lesznek Albon hátsó szárnyától

Pierre Gasly nagyon hosszú első etapot futott a Belga Nagydíjon, mivel csapata meg akarta várni az esetleges eső érkezését. A kerékcseréje után azonban Alex Albon mögé került, a williamsest pedig rendkívül nehéz volt megelőzni.

Pierre Gasly, Alpine A523

Az Alpine versenyzője a 12. helyről kezdhette meg a versenyt, és a lámpák kialvását követően nyert is pár pozíciót, később azonban nehézségei adódtak a tervezett egykiállásos stratégiájával. A futam második felében pedig a lassú kerékcseréje miatt Albon mögé ragadt, az FW45-öst pedig ismerten nehéz legyűrni a jó egyenesbeli sebessége miatt.

„Vesztettem némi időt a kerékcserém alatt, ami miatt Alex mögé kerültem. Vélhetően rémálmaim lesznek attól a Williams hátsó szárnytól, mert ezek a srácok látszólag más kategóriába tartoznak az egyenesekben.”

„Lényegében mindent a végsebességünkre tettünk fel ezen a hétvégén, nagyon alacsony leszorítóerővel mentünk, és erősek is voltunk így, de mégsem tudom, miért voltunk olyan lassúak most az egyenesekben.”

Gaslynak aztán hosszas szenvedés után sikerült megelőznie Albont, de a pontszerzésről így is lemaradt, hiszen 2,8 másodperccel ért be Juki Cunoda mögött. A sprintfutamon elért harmadik helye után ez némileg csalódást keltő lehet számára. A francia azonban a rajtot követően nem jött ki jól Carlos Sainz és Oscar Piastri incidenséből.

„Remek rajtot vettem, szereztem két pozíciót, és a belső íven voltam, amiről azt gondoltam, hogy nagyszerű lesz. Aztán viszont megláttam Oscart 150 km/h-val lassabban menni, mint mindenki más, és én egyszerűen beragadtam mögé. Rátapostam a fékre, és vártam, hogy elmehessek mellette, de közben mellettem is elhúztak az autók.”

„A kilencedik vagy tizedik helyen voltam, de végül a 17. helyre estem hátra, szóval nem ilyen kezdésben reménykedtünk” – zárta gondolatát Gasly.

A verseny leintését követően Albon sem volt azonban elégedett, mert elmondása szerint az ő végsebessége sem ért semmit.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Pirelli egyetért: Csökkenteni kell a különbséget a két keverék között
Következő cikk Hülkenberg elismerte, szándékosan volt lassú Ricciardo ellen

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország