Gasly rémálmaiban néhány napig még előjön Ricciardo hátsó szárnya

Az AlphaTauri versenyzője legutóbbi nyolc versenyéből mindössze második alkalommal végzett pontszerző helyen Monzában, ráadásul a futamon nem várt nehézségekbe ütközött.

Daniel Ricciardo, McLaren MCL36, Pierre Gasly, AlphaTauri AT03, Lando Norris, McLaren MCL36

Pierre Gasly az igen előkelő ötödik rajtkockából indulhatott a Forma-1-es Olasz Nagydíjon, amire nagy szüksége volt az elmúlt hetek kínlódása után. Az AlphaTauri mostanában nem gyakran tudott pontszerző helyen zárni, ez pedig jó lehetőséget adott a franciának.

A futam egy szakaszán viszont jelentős DRS-vonatozás alakult ki Daniel Ricciardo McLarenje mögött, aminek Gasly is megitta a levét, hiába üldözte az ausztrált, nem tudta megelőzni.

„Kissé frusztráló verseny volt, azt hiszem a következő éjszakákon rémálmaim lesznek Ricciardo hátsó szárnyától“ - mondta viccesen az AlphaTauri versenyzője a futam után az F1TV-nek.

Még több F1 hír:

„Kipróbáltunk néhány különböző dolgot, hogy megpróbáljuk megelőzni őt, mert az általános tempónk jó volt. De ahhoz egyszerűen nem volt elegendő, hogy átlépjük a McLarent“ - ismerte el a francia.

Gaslynak végül szerencséje volt, hiszen Ricciardo McLarenje megadta magát, így pedig a nyolcadik pozícióban ért célba, és legutóbbi nyolc versenyéből második alkalommal zárt pontszerző helyen.

„Ha megnézzük az eredményt, ez volt nagyjából a maximum, amit elérhettünk, és nagyon örülök, hogy ismét pontokat gyűjtöttem. Most már Szingapúrra készülünk, tudjuk, min kell dolgoznunk, hogyan kell javulnunk, és a célunk továbbra is az, hogy a pontokat szerezzünk“ - zárta Gasly.

Ijesztő hírek a Williamsnél: Albon lélegeztetőgépre került vakbélműtétje után

Előző cikk Sainz már maga előtt látta a dobogót elképesztő monzai felzárkózása után
Következő cikk „A Ferrari már nem tud versenyt nyerni!“
Feliratkozás