Forma-1 Las Vegas-i Nagydíj

Gasly Q1-es kiesést várt, végül a negyedik helyről rajtolhat

Pierre Gasly arra számított, hogy az Alpine számára kedvezőtlen vegasi aszfaltcsík rögtön egy Q1-es kiesést eredményez majd nekik, így kisebbfajta csodának éli meg a kiváló időmérős eredményét.

Pierre Gasly, Alpine A523

Ötödik helyen végzett a Las Vegas-i Nagydíj időmérő edzésén Pierre Gasly, ám Carlos Sainz büntetése miatt egy helyet nyer, így pedig a vasárnapi futamon a negyedik pozícióból várhatja a piros lámpák kialvását a francia.

Mint ismert, az Alpine az erőforrásuk miatt a hosszú egyenesekkel tarkított pályákon általában jelentős hátrányba kerül a riválisaikhoz képest, Monzában például végig az utolsó helyeken álltak. Ehhez képes Gasly nagy meglepetést okozva igazán meggyőző teljesítménnyel rukkolt elő.

„Elégedett vagyok magával a kvalifikációval, hihetetlen volt. Úgy értem, arra számítottunk, hogy mindketten kiesünk a Q1-ben, és végül az ötödik helyre kvalifikáltuk magunkat, ami valószínűleg az év legjobb kvalifikációja azon a pályán, ami papíron nem fekszik az autónknak.”

„Mindig ezek a hosszú egyenesek (okozzák a bajt), szóval nagyon elégedett vagyok, hiszen a hétvége a jövő évi beállítások miatt is kompromisszumos volt, és próbáltam megérteni néhány dolgot a jövő évi autóval kapcsolatban.”

„Ennélfogva a kvalifikációig nem volt meg az a beállítás, amit szerettünk volna. Aztán az autó életre kelt. És igen, nagyon magabiztosnak éreztem magam, hogy a végsőkig feszítsem a húrt. Vállaltam némi kockázatot, de kimért kockázatot, és ez kifizetődött. Valószínűleg az idei év legerősebb köreit futottam.”

Eközben pont ellentétes időmérő edzést produkált a korábbi futamokon sorozatban dobogós helyezést felmutató Lando Norris, aki szerint az egész hétvégén nincs meg a tempójuk, ezért esett ki a Q1-ben.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ocon szerint Verstappen "őrült" bevetődése "egy vicc" volt
Következő cikk Verstappen Sainz pártján: az F1-es csapatoknak ne legyen beleszólása a rajtbüntetésekbe

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország