Gasly pokolian kiakadt a pályán kószáló traktor miatt: elfogadhatatlan, ami történt!

Az AlphaTauri pilótája a félbeszakított Japán Nagydíj harmadik körében, a biztonsági autós fázis alatt kis híján ütközött egy autómentő traktorral, aminek jelenlétéről a csapata vélhetően nem tájékoztatta.

Pierre Gasly, AlphaTauri AT03

Pierre Gasly, AlphaTauri AT03

Steven Tee / Motorsport Images

Mozgalmasan indult a Forma-1-es Japán Nagydíj, hiszen a versenyirányítás már két megtett kört követően piros zászlóval félbeszakította Carlos Sainz balesete és az egyre hevesebb esőzés miatt.

Pierre Gasly a bokszutcából vágott neki a futamnak, majd a spanyol balesetét követően azonnal extrém esőgumikért hívta ki csapata a bokszba, a kerékcsere után pedig igyekezett gyorsan utolérni a biztonsági autó mögött haladó mezőnyt.

A francia a piros zászlós megszakítás hírére természetesen rögtön a következő körben visszatért a bokszba és az autójából kiszállva elképesztően indulatosan magyarázott valamit a csapatának, de néhány percig nem lehetett tudni, hogy min húzta fel magát.

Még több F1 hír:

A felvételekből kiderült, hogy az AlphaTauri első szárnyára egy elszabadult reklámtábla akadt fel és először azt lehetett gondolni, hogy ez idegesítette fel Gaslyt, de később az is bizonyossá vált, hogy közvetlenül a futam megszakítása előtt elhúzott a pokoli esőben egy autómentő traktor mellett, amit csak az utolsó pillanatokban vett észre.

„Mi ez a traktor a pályán? Elmentem mellette. Ez elfogadhatatlan, ne feledjétek el mi történt, ezt nem hiszem el!“ - kiabált a rádióba a pilóta.

A Forma-1 rajongói jól emlékezhetnek Jules Bianchi tragikus balesetére, amit nyolc évvel ezelőtt szenvedett el Japánban, amikor az erős esőben halálos sérüléseket szenvedett, miután ütközött egy autómentő járművel.

 

Alex Wurz, a pilóták szövetségének igazgatója ezt felidézve kijelentette, egészen egyszerűen nem történhet meg az, hogy egy traktor hajtson a pályára, amikor még versenyzők vannak az aszfalton.

Az FIA az incidenssel kapcsolatban rövid közleményt adott ki, amelyben úgy fogalmaztak, a körülmények gyors romlása miatt a piros zászlót még azelőtt be kellett lengetni, hogy Gasly elhaladt volna a baleset helyszíne és a mentés mellett. Az esetet egyébként a futam után vizsgálják részletesen.

Fordulat történt Mick Schumacher jövőjének ügyében! – sajtóhír

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Félbeszakították a Japán Nagydíjat!
Következő cikk Verstappen győzött, és kétszeres világbajnok a hosszú piros zászlós szakaszt hozó Japán Nagydíjon, Vettel a hatodik!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország