Gasly örül, hogy a szingapúri versenybírák beismerték, rosszul döntöttek Verstappen ügyében
Max Verstappent a szingapúri időmérő edzést követően három különböző esetért is vizsgálták a felügyelők, de végül egyikért sem kapott büntetést. A felháborodás után a bírák később elismerték, hogy rosszul döntöttek, amit Pierre Gasly örömmel fogadott.
Az utóbbi időszakban a kvalifikációs feltartásos esetek után gyakran láthattuk, hogy valaki három rajthelyes büntetést kap. Szingapúrban még maga Verstappen is számított rá, hogy ez nála is előfordulhat, végül azonban megúszta.
Mindez viszont kisebb felháborodást váltott ki a versenyzők körében, akik szerint teljesen jogos lett volna, ha büntetik a világbajnokot. Ezek után aztán a Japán Nagydíj hétvégéjén a csapatokat arról értesítették, hogy a szingapúri stewardok elismerték, túlságosan is elnézőek voltak a Red Bull pilótájával szemben.
Gasly közvetlenül ugyan nem volt érintett Verstappen feltartásaiban, de ő is örömmel fogadta a hírt. „Jár az elismerés nekik azért, hogy belátták a hibájukat, mert senki sem tökéletes, és néha mindannyian rossz döntéseket hozunk. Szóval szerintem jól tették” – mondta röviden a francia.
Carlos Sainz egyébként „szégyennek” nevezte, hogy volt csapattársa nem kapott semmilyen büntetést, ami szerinte kissé furcsa is volt, hiszen a többi versenyzőt mind szankcionálták már korábban hasonló vétségekért.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.