Gasly-Bottas-Verstappen trió az élen a Brit Nagydíj első edzésén

megosztás
hozzászólás
Gasly-Bottas-Verstappen trió az élen a Brit Nagydíj első edzésén
Szerző:
2019. júl. 12. 10:42

Pierre Gasly volt a leggyorsabb a Red Bullal a Brit Nagydíj első szabadedzésén, közvetlen a Mercedes finn versenyzője, Valtteri Bottas és Max Verstappen előtt. A sor Lewis Hamiltonnal és a Ferrarikkal folytatódott tovább.

A versenyzők javarészt száraz, de hűvösebb körülmények között körözgethettek a délelőtti első szabadedzésen 19-20°C-os levegő és 29-34°C-os aszfalthőmérséklet mellett. Kvjat egy másodpercet sem várt a Toro Rossóval, és rögtön pályára gurult. Röviddel az orosz után a két McLaren, a Haas és az Alfa Romeo is így tett, majd szép lassan érkeztek a többiek. Pár perc alatt a Mercedest és Russellt (Williams) leszámítva már mindenkinek volt legalább egy installációs köre. Leclerc már az első ilyen körén hibát jelzett a Ferrarinál a fékek területén, és hamar vissza is tért a bokszba.

Az események 20 perc elteltével indultak be, amikor több versenyző is mért időt kezdett el futni. Ekkor egy abszurd jelentet is láthattunk, amikor Grosjean a bokszutca kijáratánál elvesztette az uralmát az autója felet a közepes gumikon, és nekiment a korlátnak. Az első szárny letört, és így kellett végigmennie a pályán, ahol egy újabb darab szakadt le a Haas-ról. A csapat nem akart hinni a szemeinek, amivel egy igen felesleges anyagi kárt szenvedtek el, pont most, amikor a névadó szponzor kiszállás előtt állhat. Sőt, Grosjean az első mért köre előtt meg is pördült, amivel lenyírta a lágy abroncsait.

 

Valamivel több mint 50 perc volt hátra a leintésig, amikor Räikkönen alatt megállt az Alfa Romeo a 2-es szektorban. Ekkor a 15. idő volt a világbajnoké az olasz csapattársa előtt. A gép igencsak fura hangot adott ki magából, majd megállt. Még a váltó is beragadt a nagy kattanás után. Emiatt piros zászló volt érvényben. Később megerősítésre került, hogy motorproblémák miatt kellett idő előtt befejezniük a programot. Ez pedig egy motorcserét jelenthet a délutáni szabadedzésre.

 

Az utolsó 30 percben még az ég is leszakadt Silverstone-ban, ami természetesen hatással volt a csapatok programjára. És mondhatjuk ezt annak ellenére, hogy a csapadék csak enyhébb volt. Ezek az autók azonban nagyon érzékenyek, még a kisebb vízre is, részben köszönhetően az abroncsoknak, melyek ugyancsak szenzitívek. 15 perccel a leintés előtt azonban még láthattunk pár gyorsabb kört slick keverékeken. 

A kissé fura FP1 nem a megszokott végeredményt hozta, hiszen a legjobb idővel Gasly állt elő a lágy tappancsokon, közvetlen a Mercedes finn pilótája, Bottas előtt, aki a legjobb körét szintén ezen a keveréken mente az új aszfalton, ami kihívást jelenthet. Verstappen a csapattársához hasonlóan lágyon volt odakint a körén, de a hátránya több mint jelentős volt.

A Gasly-Bottas-Verstappen triót Hamilton követte, majd jött a két Ferrari Leclerc-Vettel sorrendben, akik ugyancsak visszafogottak voltak. A legjobb 10-ben még Hülkenberg, Ricciardo, Albon és Sainz volt ott. Norris ezúttal lemaradt a TOP-10-ről, de csak minimálisan volt lassabb a spanyol társánál, akivel 2020-ban is együtt fognak versenyezni a McLarennek. A legjobb középcsapat a Renault volt, de a Toro Rosso sem volt messze, akárcsak a McLaren. Ez még egy érdekes folytatást ígérhet.

Norris mögött a mezőny második felében Pérezt, Kvjatot és Strollt találjuk, míg az Alfa Romeo csak a 15. és a 18. időt szerezte meg. Russell pedig kihasználta Räikkönen motorproblémáját, valamint Grosjean módosított programját, így nemcsak Kubicánál volt gyorsabb a 17. helyen, hazai pályán.

A mezőnyből Hamilton, Sainz, Stroll, Russell, Räikkönen és Kubica közepesen, míg a többiek mind lágyon voltak kint a legjobb körükön.

Helyezés Versenyző Kör Idő Különbség Intervallum Átl.seb (km/h)
1 France Pierre Gasly 25 1'27.173     243.281
2 Finland Valtteri Bottas 29 1'27.629 0.456 0.456 242.015
3 Netherlands Max Verstappen 21 1'28.009 0.836 0.380 240.970
4 United Kingdom Lewis Hamilton 26 1'28.122 0.949 0.113 240.661
5 Monaco Charles Leclerc 21 1'28.253 1.080 0.131 240.304
6 Germany Sebastian Vettel 21 1'28.304 1.131 0.051 240.165
7 Germany Nico Hulkenberg 21 1'28.803 1.630 0.499 238.816
8 Australia Daniel Ricciardo 24 1'29.031 1.858 0.228 238.204

Következő cikk
Ekkora sztár Hamilton Silverstone-ban: videó

Előző cikk

Ekkora sztár Hamilton Silverstone-ban: videó

Következő cikk

Az Alfa Romeo magyar versenyzője rögtön közös interjút kapott Räikkönentől

Az Alfa Romeo magyar versenyzője rögtön közös interjút kapott Räikkönentől
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Brit Nagydíj
Szerző Hujber Dávid
Értesülj elsőként a
legfrissebb hírekről