Gasly: „Mindent megteszek, ami csak tőlem telik...”

Pierre Gasly nagyon hálás a Red Bull bizalmáért, és azért, hogy ennyit próbálnak neki segíteni, mert nincs könnyű helyzetben. A francia pilóta nem adja fel, mert tudja, hogy tehetséges és gyors.

Pierre Gasly, Red Bull Racing

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Max Verstappen mellett nem könnyű az élet, hiszen a hollandot az egyik legjobbnak tartják, akiről Christian Horner csapatfőnök nemrég azt mondta, még Lewis Hamiltonnál is jobb. A fiatal versenyző örül ezeknek a szavaknak, de igazán csak azzal foglalkozik, ami a valódi feladata, és azt igen jól csinálja.

Még több F1 hír:

Ezzel szemben Pierre Gasly, aki az első szezonját tölti a Red Bull-Hondánál, nagyon szenved, és rendkívül nagy a hátránya a csapattársához képest. A Red Bull mindent megtesz azért, hogy segítse őt, és nem tervezi a leváltását, de legutóbb Dr. Helmut Marko már jelezte, hogy eljött az idő, hogy a pilótája letegyen valamit az asztalra.

„Nagyon motiváltnak érzem magam, tele energiával és önbizalommal. Nyilvánvalóan a helyzetem nem a legkönnyebb, és nem tudom azt nyújtani, amit korábban a Toro Rossónál, de ez egy nagyon összetett folyamat. A csapat sokat segít nekem, és folyamatosan dolgozunk azon, hogy minden ideálisabb legyen. Gyors és versenyképes vagyok, amit már korábban bizonyítottam.”

„A Red Bullnál nem hagynak egyedül, mert mindenki segít, és azon van, hogy ki tudjam hozni magamból a maximumot. Javítanunk kell, minden más területen is, ami nemcsak engem érint. Sokat dolgozok a csapattal, a fejlesztéseken is, hiszen ez a munkám része. Az én részemet illetően pedig ugyanazt tudom mondani, mint korábban, keményen nyomom, keményen dolgozok és küzdök.”

 

„Én vagyok az, aki ebben benne van, és nem igazán foglalkozom azzal, amit mások mondanak. Csak az számít, amit a Red Bull mond, és ez az, ami segít. Alapos vagyok, és minden lehetséges területet megvizsgálok annak érdekében, hogy a dolgok tényleg a helyükre kerüljenek. Egy számomra új csapatnál vagyok, és ez az autóra, valamint a rendszerekre is igaz. Plusz a gumik is változtak, amivel nem könnyű.”

„Folyamatosan tartom a kapcsolatot a csapatommal, és minden mást kizárok. Beszélek a főnökeimmel, a mérnökeimmel. Sok apró dolog van, ami megnehezítheti a munkát, de együtt vagyunk, együtt csináljuk. És csak ez az, ami igazán számít. A helyes irányba haladunk, és ez boldoggá tesz, de nem akarok kapkodni, vagy azt gondolni, hogy minden egyik pillanatról a másikra rendben lesz.”

„Örülök, hogy a csapat versenyt nyert, a Honda miatt is, akik sokat tesznek azért, hogy versenyképesebbek legyünk. Szeretek ezzel a csapattal dolgozni, és nincs egy olyan pont sem, ami ennek az ellenkezőjét mondatná velem. A kihívás adott, és ott vagyok, ahol mindig is lenni akartam. Meg kell tanulnunk kezelni a nehezebb pillanatokat, és ha ez megvan, akkor jobb versenyzővé válhatsz. Az ember néha több kihívással szembesül, mint szeretné, de ez a karriered része. Tudni kell kezelni ezeket a pillanatokat, és tudom, hogy a végén erősebb pilóta leszek.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen nem érti, miért hasonlítják össze Hamiltonnal
Következő cikk Hivatalos: Bereznay Dániel az Alfa Romeónál folytatja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország