Gasly még mindig csak kapaszkodik a kiesését követően

Pierre Gasly saját elmondása szerint csak kapaszkodni próbált az Osztrák Nagydíj pénteki napján, miután múlt hétvégén értékes pályaidőt veszített azzal, hogy már az első körben ki kellett állnia a versenyből.

Pierre Gasly, AlphaTauri AT02

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Arról nem is beszélve, hogy legutóbb a második szabadedzésen sem vehetett részt, mert a Honda valamilyen problémát észlelt a motorjával. Utána meg Charles Leclerc vágta ki a bal hátsó gumiját a futam legelején, így a francia számára hamar véget értek a küzdelmek aznap.

Gasly szerencséjére a helyszín most ugyanaz maradt, de ez nem jelenti azt, hogy hátradőlhetett volna. Bőven volt mit behoznia. A második edzést a hetedik helyen fejezte be, és az AlphaTauri megint jónak tűnik, ahogyan azt a csapattárs, Juki Cunoda erős tempója is alátámasztotta.

„Szerintem még mindig csak kapaszkodni próbáltunk, miután múlt héten az FP2 és a futam is kimaradt. Sok dolgot akartunk kipróbálni a hosszú etapok során, meg akartuk érteni az abroncsokat, valamint a megtankolt meneteket. Pozitívumból szerencsére volt néhány, a tempó még mindig ott van.”

Még több F1 hír:

„A hidegebb körülmények között ugyanakkor többet szenvedtem, ezért szombatra még el kell végezni néhány változtatást, de úgy vélem, hogy az időmérőn megint ott lehetünk az elejében. Holnap emellett melegebb is lehet, tehát csak óvatosan nyúlhatunk hozzá a beállításokhoz” – magyarázta az egyszeres futamgyőztes pilóta.

Hogy mi lesz a pontos erősorrend a kvalifikáción, azt azonban még nehéz megmondani. Az Aston Martin például felhívta magára a figyelmet a délutáni köridejeivel, de nem valószínű, hogy meg tudják majd tartani a top ötös formát.

Továbbá kérdéses még a Ferrari és a McLaren tempója is, akik a második edzésen nem nagyon villogtak, de ennek egy része tervezett volt. Ráadásul ott van még az Alpine és esetleg az Alfa Romeo is, akik szintén beleszólhatnak a legjobb tíz kérdésébe, tehát mindenképpen szoros középmezőnyre van ismét kilátás.

Változtathat festésén az Aston Martin?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris saját magát égette be a rádión a megpörgése után (videó)
Következő cikk Alonso 2007-ről vallott: A csapattal volt problémám!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország