Gasly: "Kínos volt a tempónk"

Az AlphaTauri francia versenyzője, Pierre Gasly „kínosnak” és „szegényesnek” nevezte autója teljesítményét a Török Nagydíjon. Gasly és Kvjat ezúttal a pontszerző helyeken kívül zárták a hétvégét.

Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01, Pierre Gasly, AlphaTauri AT01

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Pierre Gasly végül a 13. helyen zárta a törökországi futamot, közvetlenül Kvjat mögött. Mindketten küzdöttek azzal, hogy az autót munkára bírják a trükkös körülmények között.

Az AlphaTauri távol került céljától, hogy megelőzze a konstruktőri bajnokság hatodik helyén álló Ferrari csapatát, miután a Scuderia 27 ponttal lett gazdagabb a vasárnapi futam során.

Még több F1 hír:

Gasly napja rosszul indult, miután az FIA vizsgálatot indított azért, mert csapata a McLarenek büntetését látva félbehagyta megkezdett motorcseréjét.

Az ellenőrök szerint nem lehetett bizonyítani, hogy az AlphaTauri nem szegte meg a parc fermé szabályait, így Gaslyt a mezőny végére száműzték.

„Nem csak a mai nap, az egész hétvége szörnyű volt” – foglalta össze a francia. „Nagyon gyengék voltunk esőben. Zavarba ejtő volt, hogy az interekkel és az esőgumikkal is szenvedtünk. Nem volt jelentősége annak, cserélünk-e abroncsot. Az időmérőn ugyanez volt a helyzet.”

„Ott volt a büntetés is. Tényleg sok problémával szembesültünk. Jobban kell teljesítenünk, mert valljuk be, ez kevés volt tőlünk. A következő versenyeken keményen kell dolgoznunk.”

„Persze, a körülmények egyediek voltak, és váratlanul értek minket, de ezzel mindenkinek meg kellett küzdenie. Meg kell értenünk, mi nem működött.”

„Az időmérő edzésen történtekkel kapcsolatban megválaszoltunk néhány dolgot, de ezeket nem tudtuk felhasználni a futamon.”

„Bizonyos dolgokat így is láthattunk volna előre, végezhettünk volna jobb munkát. Most már azonban az előttünk álló három versenyre kell koncentrálnunk.”

Csapattársa, Daniil Kvjat szintén csalódottan nyilatkozott a versenyt követően.

„Kicsit frusztráló volt a 12. helyen végezni. Rengeteg szenvedés pontszerzés nélkül” – mondta az orosz. „Idegesítő, hogy a rengeteg nehézséggel való megküzdés után elmaradt a siker.”

„Igazából nincs mit tenni. Az autó ezek között a körülmények között egész hétvégén nem működött. Meg kell értenünk, miért.”

„Az is igaz, hogy ezek a körülmények szélsőségesek, nem lehet ez alapján megtervezni az autót. Tanulnunk kell az esetből.”

Kvjat annak is örül, hogy épségben haza tudta hozni az autót: „Szerencsére alig vétettem ma hibákat. Volt egy megpördülésem, de a körülmények tényleg nehezek voltak.”

„Versenyzőként jó érzés ilyenkor épségben hazahozni az autót. A mai jó próba volt a koncentrációmnak!” – zárta Kvjat.

Perez szerint megtette, amit kell

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Tovább csúszik az egyezség Hamilton szerződéséről
Következő cikk Binotto kicsit megfeddte Leclerc-t és bejelentette: Bahreinben sem lesz ott!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország