Gasly inkább nem részletezné húzós éjszakájának történetét

A Toro Rosso pilótája, Pierre Gasly aki épp egy vírusos megbetegedésen megy keresztül, elmondta, nem sokat aludt az éjszaka, és bár nem érzi magát élete formájában, szerinte így is jó munkát végzett.

Pierre Gasly, Toro Rosso STR14

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Hogyha a Forma-1-es hétvégék szombati napján is meg lehetne szavazni a nap versenyzőjét, az nagy valószínűséggel Pierre Gasly lenne. A Toro Rosso francia pilótája egy vírust kapott el sokak mellett tegnap, ami miatt félő volt, hogy kihagyhatja a hétvégét is, de a harmadik szabadedzés közepén mégis megjelent – ahogy Helmut Marko fogalmazott, „Hogyha nagyon rossz a helyzet, majd pelenkában fog vezetni.” Pelenkára végül nem volt szükség, és Gaslyn nem lehetett érezni, hogy le van betegedve, sikerült magát beverekednie a Q3-ba, még ha ott utolsó is lett. A versenyzőt természetesen az edzés után a riporterek serege arról kérdezte, hogy milyen volt az éjszakája:

„Hát igen, nem aludtam túl sokat, van ez a vírus, ami megy körbe, elég sok embert ledöntött, én is bekaptam. Reggel sem éreztem magam túl jól, igyekeztem annyit pihenni egész nap, amennyit tudtam, hogy aztán, amikor kellett, akkor oda tudjam tenni magam. A részleteket szerintem senki sem akarja tudni.”

Még több F1 hír:

„Onnantól kezdve, hogy az autóban vagy, és beüt az adrenalin, meg a sebesség, tudod, hogy azért vagy itt, hogy elvégezd a munkádat, akkor mintha egy más ember lennél. Picit az összpontosítás nehezebb volt, de szerintem még így is elég jó munkát végeztem, még ha nem is voltam életem formájában. Nem tudom, hogy a csapatban valaki még elkapta-e ezt, én is most hallottam, hogy az egész paddock ugyanezzel a dologgal küzd.”

„Persze, hogy ettem tacót. Nyilván, a mexikói ételek sokkal csípősebbek, mint amit Franciaországban eszünk, de nem tudom, hogy honnan kaptam el, egyszerűen csak iszonyatos érzés volt, szerencsére kezd javulni. Holnapra tovább gyógyulhatok szerintem, de azért korán visszamegyek a hotelbe, próbálok aludni, pihenni, gyógyulgatni, amennyit lehet, szerencsére ott a személyzet segít, amiben tudnak, hogy a lehető legjobb állapotban legyek a versenyre.”


Sean Edwards nézetéből figyelhetjük az eseményeket, ahogy a Porsche 997 GTR Cup volánja mögött küzd az esőben a legendás Nordschleife versenypályán.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az FIA mégis vizsgálatot indíthat Verstappen ellen: magyarázatot várnak
Következő cikk Norrist idegesíti, hogy ennyire gyors Sainz

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország