Gasly Imolában mindenképpen javítana a bahreini fiaskót követően

Az AlphaTauri versenyzője a saját hibájából nem tudott nagy versenyt futni Bahreinben, a tavalyi imolai futamon pedig technikai hiba fosztotta meg a jó eredmény elérésétől. Idén mindenképpen visszavágna.

Gasly Imolában mindenképpen javítana a bahreini fiaskót követően

A francia remek időmérőt futott a szezonnyitón, hiszen az ötödik helyre tudta kvalifikálni magát, ráadásul a verseny szempontjából jobbnak tartott közepes keveréken. A futam elején viszont nekiment Ricciardo autójának, letört az első vezetőszárnya, és visszaesett egészen a mezőny végére, majd később fel is kellett adnia a viadalt.

Mivel most az AlphaTauri hazai futama következik, Gasly szeretne javítani, és egy jobb eredményt elérni Imolában, mint tavaly, amikor egy technikai hibát követően kellett kiszállnia, pedig az ötödik helyen haladt.

„Most Imola jön, amely az egyik kedvenc pályám. Imádom. Technikás, sok gyors kanyarral, amely lehetőséget biztosít arra, hogy ritmusba kerülj, miközben folyamatosan dolgoznod kell, hiszen kanyargós helyszínről beszélünk. Tavaly a legjobb időmérőmet futottam a csapattal, mert a második sorba sikerült kerülnöm.”

Még több F1 hír:

„Az a verseny sajnos viszont hamarabb ért véget számomra egy probléma miatt, miközben ötödik voltam, de addig a pontig erős hétvégénk volt, most tehát már várom, hogy visszamehessek, és helyrehozzam a tavalyi év csalódását” – fogadkozott Gasly.

Emellett arról is beszélt, hogy ugyan az idei első bevetés nem ért szép véget, mégis sok pozitívumot tudott elhozni Bahreinből, mert az autó jól muzsikált. „Az ütközésemet leszámítva jól ment a hétvége, sok pozitívumot tehettünk zsebre. Mindhárom szabadedzésen elöl voltunk, a kvalifikáción pedig a legjobb ötbe kerültünk, ami fantasztikus.”

„A tempó és a teljesítmény tekintetében van miért örülni. Abból, amit Bahreinben láttunk, úgy tűnik, hogy a csomagunk lehetővé teszi számunkra, hogy sok pontért harcoljunk, és nincs ok arra, hogy ne ez legyen a helyzet a következő hétvégéken.”

A Honda kielemezte a bahreini adatokat, és még jobb hétvégére számítanak Imolában

megosztás
hozzászólás
Alonso korábbi csapattársa szerint a visszatérés sikere nem a spanyolon fog múlni

Előző cikk

Alonso korábbi csapattársa szerint a visszatérés sikere nem a spanyolon fog múlni

Következő cikk

A Renault ügyvezetője szerint „nem jó üzlet” most F1-es partnercsapattal rendelkezni

A Renault ügyvezetője szerint „nem jó üzlet” most F1-es partnercsapattal rendelkezni
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Pierre Gasly
Csapatok AlphaTauri
Szerző Egri Dávid