Gasly: Idővel elválik, Juki tudja-e vezetni ezt a csapatot
Pierre Gasly azután is folytatná „brománcát” Juki Cunodával, hogy elhagyta az AlphaTauri Forma-1-es csapatát, de egyelőre nem tudja, japán csapattársa képes lesz-e ott vezető szerepet betölteni.

Juki Cunoda és Pierre Gasly két évig lettek csapattársak és össze is barátkoztak ez idő alatt. Gasly a Forma-1 idei szezonja végén elhagyja az AlphaTaurit az Alpine kedvéért, a francia versenyző azonban nem fog véget vetni „brománcuknak”, valamint arról is beszélt, mit becsül a legjobban a japán tehetségben:
„Nem lakik messze a milánói lakásomtól, szóval biztos vagyok benne, hogy a szezon után is lesz időnk együtt lógni. Jukiban azt szeretem igazán, hogy nem sz*rozik. Ha valami bevillan az agyában, az villámgyorsan ki is jön a száján.”
„Nagyon egyedi figura, remek humorérzékkel, szűrő nélkül, amivel néha meg is lepi az embert. Remek ember. Nagyon élveztem az elmúlt két évet, ahogy láttam, hogyan fejlődik a csapatnál. És emberként is rengeteget fejlődött, mindenképpen olyasvalaki, akit nagyra értékelek és a barátomnak hívok.”
Arra a kérdésre, hogy Cunodát a csapat vezéregyéniségeként látja-e a jövőben, Gasly így válaszolt: „Azt hiszem, csak az idő fogja megmondani, megvan-e benne, ami ehhez kell. Nagyon gyorsan került a Forma-1-be, már a Formula 4-ből is nagyon fiatalon került fel, aztán egyenesen ért fel a csúcsra, sok tapasztalatszerzésre nem volt ideje.”
„Mindenesetre idén rengeteget fejlődött és nem lepne meg, ha jövőre ez a fejlődés folytatódna. Tudja, hogy min kell dolgoznia, az önuralmán. De remek emberek veszik körül, szóval szerintem megfelelő környezetben van ahhoz, hogy fejlődjön pilótaként is.”
Barátságuk ellenére azonban Gasly Cunodát is ugyanolyan ellenfélnek látja, mint mindenki mást: „Amikor a pályán vagyunk, nincsenek barátok. Ott nincs helye barátságnak. Ez a helyzet Charles (Leclerc – a szerk.) esetében is, de mindenkivel a paddockban. De az autóversenyzésnek a része, hogy meg tudom húzni a vonalat a pályán és az azon kívül történt dolgok között.”
„Charles és én múltkor Ausztriában össze is ütköztünk, ott ki is estem. Persze, pár napig dühös voltam rá, de ebben a sportban ilyesmi meg szokott történni. Emiatt fontos tudni, hova kell ezt a vonalat húzni, pár pilóta képes erre, mások pedig nem annyira. Szerintem mi Jukival ezt az akadályt sikerrel vettük.”
Újabb pilóta szólt be Ted Kravitznek, a Sky riporterének.
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.