Gasly futamát tönkretette az elbaltázott esős stratégia

Pierre Gasly nagy reményekkel érkezett meg Imolába, csapata hazai futamára, és a szabadedzések, valamint az időmérő alapján is erős eredményre számíthattunk tőle. Vasárnap viszont jött az eső, az ő taktikája pedig nem volt ideális.

Pierre Gasly, AlphaTauri AT02

Pierre Gasly, AlphaTauri AT02

Charles Coates / Motorsport Images

Míg a mezőny legnagyobb része a köztes esőgumit tette fel a rajthoz, Gasly AlphaTaurijára a kék oldalfalú, teljesen vizes pályára alkalmas esőgumi került. A félig amúgy is száraz pálya viszont nem lett rosszabb, miután elindult a futam, így hamar kiderült, hogy a francia és istállója rossz döntést hoztak.

Hiába várták a további csapadék megérkezését, az csak nem akart jönni, így Gaslynak a 14. körben ki kellett jönnie a bokszba az interekért. Ezek után egy hosszú futam következett számára, amelyen a nyolcadik helyen ért be, de később kiderült, hogy Stroll büntetésével végül a hetedik pozíció lett az övé.

„Meg kell néznem a teljes versenyt. Nyilván sok dolog történt, és már a rajttól nehéz volt számunkra a helyzet. Egy bizonyos ponton szerintem már annyi volt nekünk, miközben vártuk, hogy esetleg megérkezzen az eső” – mondta az egyszeres futamgyőztes a leintés után.

Még több F1 hír:

„Egyértelmű, hogy nem működött a taktikánk az elején, az újraindítás után viszont volt pár csatánk, és sikerült néhány pontot mentenünk. Még meg kell nézzük pontosan, hogy mit lehetett volna jobban csinálni, de ez nem volt egy jó vasárnap számunkra.”

Gasly kifejtette, hogy a végül rossz döntésnek bizonyuló esőgumi ő és csapata közös választása volt. „Nagyon-nagyon nehéz volt. Úgy határoztunk, hogy a normál esőgumin rajtolok, és én is ezt támogattam; azt gondoltuk, kipróbáljuk.”

„A végén kiderült, hogy csak mi vélekedtünk így, és egyáltalán nem volt tapadás a pályán. Egy adott ponton még utolsók is voltunk a futamon, ami az ötödik helyről indulva természetesen nem jó dolog, nem erre számítottunk.”

„Az újraindításnál azt hiszem, hogy a 14. helyen lehettem. Megpróbáltam felzárkózni, és kihasználni az autóban rejlő sebességet a szárazon, végül pedig a nyolcadikra tudtunk felérni. Ettől függetlenül még igaz, hogy nem volt ez egy jó délután” – zárta futam utáni véleményét Gasly.

Räikkönen nem igazán értette, hogy miért járt neki a büntetés


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Häkkinent Schumacher elleni csatáira emlékezteti Hamilton és Verstappen párharca
Következő cikk Vettelt is meglepte, hogy repülőrajt jött a piros zászlós megszakítás után

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország