Gasly és Verstappen is küzd a Red Bullal Bahreinben

Pierre Gasly és Max Verstappen sem elégedett az RB15-tel, ami megmutatkozik az időmérőn elért eredményekben is. Verstappen abban bízik, vasárnap jobb formát tudnak mutatni a keményebb keveréken.

Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15

Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15

Steven Tee / Motorsport Images

Verstappen alapvetően hozta a kötelezőt, a két Ferrari és a két Mercedes mögött végzett, de úgy érzi, nem szerepeltek jól, különös tekintettel az RB15 beállítására, és ennek tudható be a nagy hátrány.

„Nos, eleve vegyes elvárásokkal vágtunk neki az időmérőnek, mert nem igazán tudtuk, hol állunk”- mondta Verstappen, aki több mint nyolc tizedre végzett Leclerctől.

„Folyamatosan szenvedtem a kocsi egyensúlyával, nem voltam elégedett az autóval, és ugyanez történt az időmérőn is. Nem a legideálisabb beállítással mentünk az időmérőn, ugyanis sokat csúszkáltunk, de a legjobbat hoztuk ki belőle. Ebben a tekintetben örülök az ötödik helynek, de egyébként meg nem örülhetünk annak, amit ma mutattunk.”

„Egész hétvégén nem tudtuk munkára bírni a lágy abroncsot. Remélem, hogy a futamon versenyképesebb leszek a közepes keverékkel”- tette hozzá.

Gasly a 13. helyről rugaszkodhat el vasárnap Bahreinben. „Kezdetek óta küszködünk a kocsi hátuljával a hétvégén – különös tekintettel a trakcióra”- mondta. „Ideges, kitör, nem tudunk elérni jó tapadást a hátsó tengelyen. Kipróbáltunk valamit az időmérőre, ami nem működött. Jelenleg nem érzem túl kényelmesen magam az autóban. Van benne potenciál, ez biztos, de lehet, ezen a hétvégén nem megfelelő irányt vettem. Leülünk a mérnökökkel, megnézzük, hogyan tudunk javítani rajta.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc: ma este alszok egyet, vasárnap befejezem a munkát
Következő cikk McLaren: „Legyőztük az egyik Red Bullt, akik tavaly 2 másodperccel voltak jobbak…”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország