Gasly és Kvjat is szomorú a Honda távozása miatt

Az AlphaTauri pilótái, Pierre Gasly és Danyiil Kvjat is elmondta, hogy szomorúak, és egyúttal meglepődtek azon, hogy a Honda elhagyja majd a következő idény végén a Forma–1-et.

Gasly és Kvjat is szomorú a Honda távozása miatt

Pierre Gasly szinte minden F1-es versenyén Honda-motorral indult, és több fontos eredményt is hozott a japán gyártónak. A 2018-as Bahreini Nagydíjon elért negyedik helye akkor még a motorgyártó legjobb eredményét jelentette visszatérésük óta.

Múlt hónapban pedig sikerült Gaslynak győzelemre vezetnie Monzában az AlphaTaurit, ezzel pedig a Honda lett az első motorgyártó, akik két különböző csapattal is nyerni tudtak a V6-os turbó-hibrid érában. Hiába azonban a sikerek, múlt pénteken bejelentették, hogy kilépnek az F1-ből 2021 végeztével.

Még több F1 hír:

„Be kell valljam, hogy szomorú vagyok amiatt, hogy a Honda elhagyja az F1-et az elmúlt négy évben megélt közös pillanatok után” – mondta Gasly. „A márka emberei fontos szerepet töltenek be a pályafutásomban, és mindig is szerettem velük dolgozni.”

„A következő év végéig viszont még közösen dolgozunk tovább, és remélem, hogy addig több győzelemért harcolhatunk majd, és hogy a Honda olyan helyzetben lesz majd, hogy küzdhet a világbajnokságért is.”

Gasly márkatársa, Danyiil Kvjat is csalódott volt, amikor megtudta, hogy a motorbeszállítójuk kivonul a sportágból.

„Engem meglepett a hír, hogy a Honda kilép a következő év végén. Emberi szempontból is szomorú, mert szeretek együtt dolgozni a mérnökökkel, de a versenyzés szempontjából is nagy kár érte, mivel olyan keményen dolgoztak azon, hogy a lehető legjobb motort biztosítsák a számunkra, és láthattuk, hogy milyen jó eredményeket is képesek vagyunk elérni vele.”

„A pályán lévő hondás srácok nagyon elhivatottak, és biztos vagyok abban, hogy továbbra is mindent megtesznek majd a sikerért, amíg még itt vannak” – mondta az orosz.

Mazepinék nem adják fel, hogy ülést találjanak az F1-ben.


Ilyen egy teljes szimulátorcsere a virtuális Le Mans-on

megosztás
hozzászólás
Ha én Wolff helyében lennék, fontolóra venném az „Aston Martin B-tervet”
Előző cikk

Ha én Wolff helyében lennék, fontolóra venném az „Aston Martin B-tervet”

Következő cikk

Keserű emlékei lehetnek Räikkönennek a Nürburgringről, de most elégedetten távozna

Keserű emlékei lehetnek Räikkönennek a Nürburgringről, de most elégedetten távozna
Hozzászólások betöltése