Gasly elégedett, rögtön kényelmesen érezte magát az autóban

Az AlphaTauri versenyzője, Pierre Gasly elégedetten nyilatkozott a második barcelonai tesztnap után, amely az első barcelonai pályára menetele volt az első AlphaTauri-géppel, az AT01-gyel.

Pierre Gasly, AlphaTauri AT01

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Pierre Gasly, az AlphaTauri versenyzője a második tesztnapon mehetett először a barcelonai pályára az AT01-gyel, és bár volt egy megpördülése is, elégedetten nyilatkozott.

A csapat új, vagy csak a külső?

„Inkább a külső, a csapat nem igazán. Ugyanazok az arcok, ugyanazok a mérnökök, ugyanazok a szerelők. Talán ti máshogy látjátok a pályán az autónkat viszont körülbelül ugyanaz maradt minden.”

Nagyon jó eredményt szereztetek ma, hiszen több mint 140 kört teljesítettetek. Boldog vagy?

„Igen, az volt a célunk, hogy a lehető legtöbb kört teljesítsünk, mivel idén két nappal kevesebbet tesztelhetünk, ezért hatékonyabbnak kell lennünk, és így több dolgot kell lefednünk.”

„Szóval összességében elégedettek lehetünk, és sikerült a programunkat teljes egészében teljesítenünk. Az első érzésre azt tudom mondani, hogy jó az autó. Rögtön kényelmesen éreztem magam az autóban, ami pozitívum, és rengeteg kört tudtunk teljesíteni, viszont még így is rengeteg munka áll előttünk.”

Kora reggel megpördültél…

Még több F1 hír:

„Körülbelül 80 km/órával mentem, szóval nem történhetett volna sok minden, de igen… hidegek voltak a gumik, hideg volt a pálya, és ott voltak a nagy rázókövek… nem volt jó érzés.”

Milyen volt összességében a teszt?

„Elégedett vagyok. Mát nagyon hiányzott… az utóbbi két hónapban, vagyis Abu Dhabi óta nem vezettem sokat, csak a szimulátorban vezettem, és gokartoztam egy kicsit. Szóval igen, jól esik érezni azt az erőt, amivel egy Forma-1-es autó megy, és nagyon élveztem az első napomat az autóban.”

Nagyon érdekes megoldással állt elő a Mercedes. Azt kívánod, bárcsak a te autódon is lenne ilyen?

„Nem tudom, hogy melyik srác állt elő ezzel az ötlettel, de remélem, kap bónuszpénzt vagy valamit, mert… ez egy nagyon okos ötlet. Nyilván majd meglátjuk, hogy ezt mi is tudjuk-e alkalmazni a megoldást az autónkon, de lenyűgöző, hogy megvalósulnak ilyen ötletek.”

Volt valami, ami nem tetszett az autóban?

További híreink:

„Nos, szerintem még rengeteg területet kell felfedeznünk, és voltak olyan dolgok a ma tesztelt dolgok közül, amelyek nem voltak jók, nem voltak érzésre jók. Viszont voltak más dolgok, amelyek meglepőek voltak és meglehetősen jók, szóval igen, még mindig ki kell találnunk pár dolgot… persze ez egy új autó, és az idei alkatrészek is mások, mint a tavalyiak. A pozitív dolog, hogy az autó rögtön jónak érződött.”

„És szerintem megtaláltunk néhány jó irányt a következő napokra. Még mindenen fejleszthetünk, most még a gumik egy kicsit… bár a gumik ugyanolyanok, mint tavaly voltak, de máshogy használjuk őket, mint tavaly. Még javítanunk kell pár dolgon, de jó néhány dolog pozitív volt ma.”

Nyilvánvalóan nem nyomtátok annyira a motornak, de mi a benyomásod a Honda-motorról?

„Igen, ez még korai lenne… még nem tudjuk, hogy mennyire nyomhatjuk neki, de a srácok boldogabbak most, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában. Több az erő. Szóval igen, a legfontosabb, hogy sok kört teljesítsünk, és biztosra menjünk azt illetően, hogy a megbízhatóság rendben van. Aztán szerintem következő héten már kicsit jobbak nyomhatjuk.”

Kívülről úgy tűnik, hogy a kocsitól eléggé hasonlít a tavalyi Red Bullhoz. Belülről mennyire érzed te is így?

„Nem gondolom, hogy annyira hasonlítana rá, mint a Force India a Mercedeshez. De nem, szerintem próbáltuk megtalálni a filozófiánkat, és megnéztük azt is, hogy a többieknek mi működik, mit csinálnak ők jól. De szerintem sokat fejlődtünk tavaly óta, és az idei a tavalyi autó evolúciója.”

„Nem gondolom, hogy masszívan eltérne az idei autónk a tavalyitól. Nem cseréltünk ki teljesen mindent, de minden kicsit jobbnak tűnik: az aero és a mechanika is. Biztos vagyok benne, hogy van még hova fejlődnünk, de már a mai nap is jó volt. Más irányt találtunk, mint tavaly. És remélhetőleg találunk még teljesítményt.”

Még több hír:

Minden csapat elérte tegnap a 100 kört, ma pedig egy kivétellel szintén mindenki 100 kör fölé jutott. Úgy érzed, hogy most azzal, hogy kevesebb lett a tesztlehetőség, tevékenyebbek a napok, és még tovább lehetne csökkenteni a tesztlehetőségeket?

„Ha Lewis ma délelőttjét nézzük, akkor igen, szerintem mindenki próbálja a maximumot kihozni a rendelkezésre álló időt. Azt gondolom, hogy a 6 nap elég rövid idő. Ha a múlttal hasonlítod össze, sokkal több időnk volt az első verseny előtt tesztelni.”

„Próbálunk a lehető leghatékonyabbnak lenni. És igen, elég tevékenyek a napok, ahogy én is. Ha tudok, akkor 200 kört teljesítek. És ha elérném ezt a számot, boldog lennék, ugyanis tudjuk, hogy három napunk van az aerodinamikai tesztekre, a sok és kevés üzemanyaggal való körözésre és a különböző beállítások kipróbálására. Így minél több időt akarunk a pályán tölteni.”

Szóval te nem csökkentenéd tovább a tesztnapok számát?

„Nem, én szeretek vezetni. Imádom a vezetést, és különösen így érzek amiatt, hogy két hónapok nem ültem autóba. Már nagyon hiányzott. Én örülnék neki, ha többet vezethetnék.”


Újabb videót osztott meg filmforgatási napjáról az AlphaTauri, most a fedélzeti belső kamerából nézhetjük, ahogyan Daniil Kvjat bejáratta az AlphaTauri Hondát.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari valószínűleg már nem lesz domináns az egyenesekben
Következő cikk Steiner abban reménykedik, hogy az F1-es topcsapatok hamarabb átállnak a 2021-es autókra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország