Gasly elárulta, hogy mi szükségeltetik a sikerhez a Forma-1-ben

Pierre Gasly várhatóan a csapat vezérévé válik a Forma-1 2021-es idényében. A francia most azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy milyen alapvető kritériumai vannak egy sikeres szezonnak.

Pierre Gasly, Alpha Tauri

AlphaTauri

Pierre Gasly tavaly megszerezte élete első futamgyőzelmét a Forma-1-ben, idén pedig szeretné hozzásegíteni a csapatát ahhoz, hogy az alakulat az első hat között végezzen a konstruktőri bajnokságban.

„Azt hiszem, tavaly nagyon jó munkát végeztem, és úgy vezettem, ahogy szerettem volna, illetve kiváló kapcsolatot létesítettem a mérnökeimmel – osztotta meg a gondolatait Gasly. „Megértettük, hogy mire van szükségem, illetve azt, hogy miként kell együtt dolgoznunk, hogy az eredmények jöjjenek.”

Még több F1 hír:

„Nagyon meg voltam elégedve, de van még hová fejlődnünk, ami a finomhangolást illeti. Amire szükség, hogy konzisztensek legyünk az egész évben, és hogy kihasználjunk minden lehetőséget. Meg kell néznünk, hogyan teljesít az autó Bahreinben, és akkor többet tudunk majd. De a kulcs a konzisztens teljesítmény, illetve a hibamentesség.”

A csapat nagyon fogadkozik, hogy 2021-ben oda szeretnének érni az élmezőnybe, és Gasly szerint erre minden lehetőség adott lesz a Honda utolsó évében a Forma-1-ben. Cunodával az oldalán pedig egy nagyon tehetséges fiatal versenyzőt tudhat maga mellett.

A Mercedes a legmegbízhatóbb...


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ezért nem az 1-es rajtszámmal indul Hamilton...
Következő cikk Grosjean: A GP2-es tapasztalataim segítenek majd az IndyCarban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország