Gasly dühös az elszalasztott lehetőség miatt: „Valtteri el***ta”

Nem elégedett az 5. helyével sem Pierre Gasly, hiába tért vissza a Magyar Nagydíjon az előkelő pontszerző helyek közé az AlphaTaurival, és úgy gondolja, az ő versenyét is megpecsételte Valtteri Bottas hibája az első kanyarban.

Mick Schumacher, Haas VF-21, Nikita Mazepin, Haas VF-21, and Pierre Gasly, AlphaTauri AT02

Mick Schumacher, Haas VF-21, Nikita Mazepin, Haas VF-21, and Pierre Gasly, AlphaTauri AT02

Zak Mauger / Motorsport Images

Az AlphaTauri csalódást keltő formája után Pierre Gasly ismét kihozta a maximumot az AT02-ből, és a szombati időmérőn közvetlenül az élcsapatok mögött az 5. helyet érte el, ez azonban azt is jelentette, hogy ő sem úszta meg teljesen a Valtteri Bottas hibájával kezdődő rajtbalesetet.

Míg honfitársa a belső íven kihasználta az előtte nyíló teret, neki a külső íven ki kellett kerülnie a Bottas és Stroll által lekaszált autókat, így az első kör végére visszaesett a mezőny végére. Gasly innen még felküzdötte magát a pályán a 6. helyre, megszerezve a leggyorsabb kört is, de az egyszeres futamgyőztes úgy érzi, óriási lehetőséget szalasztottak el.

„Nem igazán tudom, hogy mit mondjak azon kívül, hogy Valtteri el*ta” – értékelt Gasly az F1.com-nak. „Az első 6 autót kiütötte a versenyből… Szerencsére mi nem szedtünk összes sérülést, szemben Maxszal, Landóval vagy Checóval.”

 

„A célunk az volt, hogy a középmezőny elejére kvalifikáljuk magunkat, a lehető legjobb rajtpozícióba a versenyre, ez pedig sikerült is, sőt, azt is mondhatjuk, hogy túlteljesítettük azzal, hogy a McLarenek és a Ferrarik előtt végeztünk, de ennél jobb lett volna az, ha a szokásos pozíciónkból indultunk volna, és akkor kihasználhattuk volna ezt a helyzetet. Persze az ilyeneket nem lehet előre látni, kár érte.”

„Az első kanyar után tökutolsó voltam, ezen a pályán pedig nagyon nehéz volt felzárkózni, szóval így is nagyon jó napunk volt, hogy a (pályán) a 6. helyen végeztünk a leggyorsabb körrel együtt, de nekünk is a dobogós helyekért kellett volna harcolnunk. Csalódást keltő a helyzet, mert ennél sokkal jobbak lehettünk volna, ha szerencsésebbek vagyunk a rajtnál.”

Gaslyt a rajtbaleset után nem sokkal ismét feltartották, ugyanis a kerékcseréjét követően beszorult a bokszutcai káoszban összeütköző Räikkönen és Mazepin mögé, így nem is tudta kihasználni, hogy ismét összehúzta a piros zászló a mezőnyt.

Még több F1 hír:

„Igen egyértelmű volt (a kivezető kör alatt, hogy a száraz gumit kell választani), de ezután beragadtam a bokszutcában. Nem tudom mi történt előttem a Haasszal, de ismét sok pozíciót veszítettem, még csak nem is tudtam elindulni akkor, amikor a többiek, addigra már lehagytak. Nagyon eseménydús futam volt, de sikerült így is felzárkóznunk és jó pontokat szereznünk, aminek örülhetünk.”

Az F1.com-nak köszönhetően arra is választ kaptunk végre, hogyan lett akkora előnye Gaslynak csapattársához, Juki Cunodához képest, hogy a verseny utolsó előtti körében felrakja a lágyakat a leggyorsabb körért járó extra pontért:

Ehhez az kellett, hogy a 2. kanyar kigyorsításán Cunoda bemutasson egy csodálatos 360 fokos piruettet, ami nem került be az élő közvetítésbe a valóban jóval izgalmasabb Alonso-Hamilton csata miatt.

A Williams elismerte, lépéshátrányban lesznek 2022-ben a gumitesztek kihagyása miatt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ezért nem elégedett teljesen a Ferrarihoz igazoló Sainz a szezonjának első felével
Következő cikk Még 4 körrel a kockás zászló előtt sem hitt az Alpine Ocon győzelmi esélyeiben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország