Gasly dubai edzőtáborként élte meg a koronavírus-járványt

Pierre Gasly, az AlphaTauri pilótája az Ausztrál Nagydíj után úgy döntött, nem megy haza Franciaországba, hanem személyi edzőjével egy dubai hotelben maradtak, hogy ott készüljön a szezonra.

Gasly dubai edzőtáborként élte meg a koronavírus-járványt

Pierre Gasly az Ausztrál Nagydíj eltörlése után utazott Dubaiba, eredetileg csak azért, hogy ott várakozzon addig, amíg el nem utazik a Bahreini Nagydíjra, amit azonban szintén elhalasztottak.

„Ausztráliában, az év első versenyén hirtelen minden megállt olyan egy órával a pénteki első edzés előtt” - nyilatkozta Gasly az új szponzorának, a Hawkers-nek a sajtóeseményén, számolt be a RaceFans.

„Az egész hétvégét eltörölték, és aztán az összes többi versenyt is, ezzel az egész szezon késett, és vele persze az én 2020-as évem is. Ausztrália után visszajöttem Dubaiba, és azt tervezetem, hogy a Bahreini Nagydíj előtt maradok itt, amit szintén elhalasztottak. Úgy döntöttünk, hogy csak 2 napot maradunk, hogy meglássuk, milyen a helyzet Európában.”

Pierre Gasly, AlphaTauri AT01

Pierre Gasly, AlphaTauri AT01

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Amikor rájöttünk, hogy a helyzet mennyire rossz, az edzőmmel úgy döntöttünk, hogy Dubaiban maradunk, ami biztonságosabb volt, és jobbak voltak a feltételek az edzéshez. Két hónapig voltam itt, ami mindenkinek nagyon kemény időszak volt, otthon maradni úgy, hogy nem igazán lehetett mit csinálni.”

Gasly elmondta, hogy az idő nagy részében a fizikai felkészülésével foglalkoztak: „Ebben az értelemben igen szerencsés voltam, mert szereztünk egy privát edzőtermet is, ezért két hónapig minden egyes nap edzettem, ami nagyon jó volt.”

Még több F1 hír:

„Sokat fejlődtem, és biztos, hogy soha nem voltam még ennyire jó formában. Nagyon boldog vagyok emiatt, és még mindig van pár hetünk felkészülni a szezon kezdetére.”

„Két hónap után már biztosabb voltam abban, hogy nem vagyok beteg, és nem fogom terjeszteni a vírust, ha valaha is fertőzött voltam” – mondta Gasly a hazautazásáról. „Dubai inkább olyan volt, mint egy edzőtábor.”

 

„Monitoroztuk az alvásomat, az edzések után a regenerációmat, különösen a nyugalmi szívverésemet, és azt, hogy ennek milyen hatása van az edzésemre. Ez néha 40 dobbanás/ 1 perc alá ment éjszaka, míg általában ez 46 szokott lenni nálam.”

„Természetesen én is versenyezni akartam, és nagyon hiányzott a versenyzés, de megpróbáltuk a legtöbbet kihozni az időből. Szerintem ez jól sikerült. Remélhetőleg tényleg újra azt csinálhatom, amit a legjobban szeretek: versenyezni.”

Gasly miután hazament Franciaországba, részt vett a Virtuális Le Mans-i 24 óráson, és a Forma-1 Virtuális Nagydíjain is, Kanadában jó tempót is autózott, azonban a szigorú pályaelhagyási szabályok miatt kizárta a játék a futamról.

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Így bokszol Kvjat: videó
Előző cikk

Így bokszol Kvjat: videó

Következő cikk

Pályán Stroll a 2020-as Racing Pointtal Silverstone-ban

Pályán Stroll a 2020-as Racing Pointtal Silverstone-ban
Hozzászólások betöltése