Gasly: Cunoda megtanulja majd kezelni az érzelmeit

Pierre Gasly is elmondta véleményét csapattársáról, a japán Juki Cunodáról, aki egy újabb nehéz hétvégén van túl. A szombati időmérőn már a Q1-ben búcsúzott, aztán részben azzal vádolta meg munkaadóját, hogy talán nem egyforma az autója Gaslyéval. A futamon pedig műszaki hiba miatt már hamar kiesett.

Yuki Tsunoda, AlphaTauri, and Pierre Gasly, AlphaTauri

Yuki Tsunoda, AlphaTauri, and Pierre Gasly, AlphaTauri

Steven Tee / Motorsport Images

Cunoda kvalifikáció utáni megjegyzései nem igazán nyerték el az emberek tetszését. Jenson Button például elmondta, hogy az újonc most túl messzire ment, mert az F1-ben nem igazán adja ki jól magát, ha nyíltan kritizálsz valamit vagy valakit, főleg a csapatodat.

Később aztán Cunoda már bocsánatot kért közösségi oldalán, márkatársa szerint pedig ezek a megnyilvánulások csak az aznapi frusztráltság miatt történtek. „Jukinak nyilván nehéz időmérője volt, és eléggé érzelmes tud lenni.”

Még több F1 hír:

„Ez szerintem az érzelmek irányításáról szól. Ő azonban még fiatal, és biztos vagyok abban, hogy tanulni fog ebből és javulni fog ezen a téren.” A vasárnapi futamon aztán az AlphaTauri japánja volt az egyetlen, aki kiesett, ez pedig további idegeskedésre adott okot a temperamentumos pilóta számára.

Ennek ellenére a kiesését követően viszonylag nyugodtan reagált, és most abban bízik, hogy nem a motorja ment tönkre, hanem csak a váltója. Ahhoz képest, hogy milyen szép teljesítménnyel indult Cunoda, az utóbbi versenyek nem jöttek neki össze.

Ahogyan Gasly is mondta, jó lenne, ha tanulni tudna az érzelmi kirohanásaiból, mert egyelőre ezek nem feltétlenül vetnek rá mindig jó fényt, ráadásul talán még a teljesítményét is rontják. Most újra össze kell szednie magát, és a lehető legjobb formáját kell elővennie a jövő heti Monacói Nagydíjon.

Wolff szerint a Red Bull helyében ők is ugyanígy döntöttek volna

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk McLaren: fejlődnünk kell az időmérőkön!
Következő cikk Hamilton a mennyekben, Vettel a mélyben – legérdekesebb statisztikák a 2021-es Spanyol Nagydíjról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország