Gasly: Cunoda megmozdulása egyértelműen felesleges volt

A szívéhez kaphatott az AlphaTauri személyzete, amikor a Brit Nagydíjon Cunoda Júki úgy vágott be Pierre Gasly mellé, hogy mindketten megforogtak. A francia autója meg is sérült, ő maga pedig csalódottan nyilatkozott a leintés után.

Gasly: Cunoda megmozdulása egyértelműen felesleges volt

Bár a futam közben Cunoda idegesen magyarázta a bizonyítványát a rádióban a csapatnak, a versenyirányítás úgy ítélte meg, hogy a japán volt a baleset okozója, amiért öt másodperces büntetést szabtak ki neki.

Gasly sokkal rosszabbul járt, ugyanis az ütközés során megsérült az autójának a hátsó szárnya, végül pedig feladni kényszerült a futamot. A japán a verseny után már másképp látta a helyzetet, mint a pillanat hevében és bocsánatot kért a csapattól.

„Azt hiszem, várhattam volna egy másik lehetőségre, hogy megelőzzem őt. A sebességem jó volt a kanyarban, így azt gondoltam, hogy át tudom verekedni magam rajta. Arra sem számítottam, hogy Pierre annyira lezárja az ívet, mint ahogyan tette, szóval ez egy hiba volt a részemről“ - mondta a sajtó munkatársainak Cunoda.

Még több F1 hír:

„Elsősorban bocsánatot szeretnék kérni a csapattól, mert ezután megsérült az autóm és innentől kezdve nagyon trükkös volt vezetni, megnehezítette számomra a verseny hátralévő részét“ - magyarázta a japán.

Gaslynak a versenyirányítás fekete-narancssárga zászlóval jelezte, hogy az autója sérülése miatt kötelezően ki kell állnia a bokszba, de a hátsó szárnya olyan mértékben sérült, amit nem tudtak megjavítani az AlphaTauri szerelői, ezért nem volt más lehetősége, fel kellett adnia a versenyt.

„A hátsó szárny ezután már nem működött megfelelően, hiányoztak a hátsó részei és csak úgy lógott, így ki kellett állnunk. Nincs kedvem az incidensről beszélni, de az biztos, hogy egyértelműen felesleges volt Júki megmozdulása. Erről beszélnünk kell, mert mindketten pontszerző helyen álltunk, egyértelműen csalódott vagyok“ - fogalmazott Gasly.

Horner a Ferrari mellett a Mercedest is kritizálta: elvették Hamilton győzelmi esélyét


Nézzétek meg hogy néz ki egy virtuális kör a silverstone-i aszfaltcsíkon!

megosztás
hozzászólás
"Örülök Sainz sikerének, de Leclerc még törött első szárnnyal is gyorsabb volt nála"
Előző cikk

"Örülök Sainz sikerének, de Leclerc még törött első szárnnyal is gyorsabb volt nála"

Következő cikk

Mercedes: már nem kell a túlélésért küzdenünk

Mercedes: már nem kell a túlélésért küzdenünk