Gasly: Cunoda csak púp a hátamon!
Az AlphaTauri versenyzője csipkelődött kicsit csapattársával és elárulta milyen a kapcsolatuk a pályán kívül, azok után, hogy a Brit Nagydíjon a japán megforgatta a francia autóját és kis híján véget vetett mindkettőjük versenyének.
Pierre Gasly és Cunoda Júki második közös idényét kezdte meg 2022-ben az AlphaTaurinál, s bár tavaly a francia egyértelműen dominánsabb teljesítményt nyújtott házon belül, idén már kiegyenlítettebb a párharcuk.
A két pilóta kapcsolata kifejezetten jónak mondható, bár a Brit Nagydíjon akadt némi nézeteltérésük, miután Cunoda megforgatta Gaslyt, aminek következtében kis híján mindketten kiestek.
A japán versenyző tavaly költözött Olaszországba, hogy közelebb legyen a csapat bázisához, Gasly pedig most elárult néhány részletet arról, milyen is csapattársa személyisége a pályán kívül.
„Ó, ne is mondjátok, csak púp a hátamon!“ - viccelődött Gasly a Tauri Talknak adott interjújában. „Nem könnyű vele, különösen hétvégén. Szerencsére külön szobánk szokott lenni, de minden egyes alkalommal megpróbál betörni az enyémbe!“
"Legutóbb, amikor meghívtam vacsorázni Milánóban, katasztrófa volt, egy órát késett. Nagyon szeret rosszul viselkedni, de talán kaphat még egy esélyt“ - mesélte kedélyesen a francia.
Cunoda Júki egyelőre nem rendelkezik élő szerződéssel a következő szezonra, Franz Tost csapatfőnök pedig arról beszélt, annak függvényében döntenek a japán jövőjéről, hogyan teljesít a szezon hátralévő részében.
„A balesetektől eltekintve ha úgy folytatja, ahogy eddig teljesített idén, jó esélye van arra, hogy velünk maradjon“ - válaszolta Tost arra a kérdésre, Cunodával tervezi-e az AlphaTauri a jövőt.
„Ez csak tőle függ. Ha jó teljesítményt nyújt, akkor maradni fog, ha nem mutat semmit, akkor nem tartjuk meg, ez ennyire egyszerű“ - jelentette ki a csapatfőnök. Cunoda eddig 11 pontot szerzett az idei szezonban, amivel a 16. helyen áll a pilóták pontversenyében.
Ez az animáció segíthet megérteni, miért tört le Csou autójáról a bukócső
Az IndyCarban versenyző Colton Herta nemrégiben kétnapos tesztlehetőséget kapott a McLarentől, hogy tesztelje a wokingiak tavalyi autóját.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.