Gasly biztos abban, hogy a Hondánál „az utolsó futamig mindent beleadnak majd”

Az AlphaTauri pilótája, Pierre Gasly nem aggódik amiatt, hogy a Honda nem fog mindent beleadni az utolsó évükben, még mielőtt kivonulnának a Forma–1-ből 2021 végeztével. A francia bízik abban, hogy idén akár még jobbak lehetnek, mint tavaly.

Pierre Gasly, AlphaTauri AT01

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A Honda még a tavalyi szezon közepe tájékán tette hivatalossá, hogy az idei év befejezését követően ismét elhagyják majd az F1-et, így a Red Bull és az AlphaTauri is motorbeszállító nélkül marad.

A tárgyalások viszont már több hónapja zajlanak arról, hogy a Red Bull átvenné a Honda motorjait és technológiáját, és lényegében saját motorként használnák azt 2022-től. A japán cég azért megígérte, hogy nagy dobásra készülnek az utolsó idényükben, és komoly fejlesztéseket vetnek be a motor terén.

Pierre Gasly már csak ezért sem gondolja azt, hogy nem adnának bele mindent a kivonulásuk előtt. A francia, aki Honda-motoros autóval állhatott életében először F1-es dobogóra, majd pedig szintén velük nyerte első futamát is, bízik a további jó eredményekben.

Még több F1 hír:

„Szerintem jó terveik vannak. Tudok pár dologról, amik jól hangzanak, de nem akarok helyettük semmit mondani. Meg akarom várni a köridőket és a pályán nyújtott teljesítményt, hogy mire is képes valójában, még mielőtt túlságosan is izgatott lennék.”

„Tudom azonban, hogy a Honda milyen sokat dolgozik, és magabiztos vagyok azt illetően, hogy nem fogják idő előtt feladni. Őket nem ilyen fából faragták. Az utolsó pillanatig nyomni fogják és mindent beleadnak.”

„Folyamatosan igyekeznek fejleszteni a csomagon. Abu Dhabiban Max szerezte meg a pole-t a Mercedesek előtt, és mind a négy hondás autó a Q3-ban volt. Elég magas szintet sikerült elérnünk. Ha ennél is több erőnk lenne jövőre, az persze még jobb lenne” – bizakodott kicsit a francia futamgyőztes.

Úgy tűnik, a csapatok megegyeztek az FIA-val a téli tesztek időpontjáról és helyszínéről


Megdöbbentő jelenetek a go-kart-vb lonatói futamán

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Az F1 azt fontolgatja, hogy csak 2023-tól legyenek új szabályok? - Frissítve
Következő cikk Az Alfa Romeo azt szeretné, hogy a „fejlődő” Giovinazzi a csapat vezére legyen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország