Gasly az autótörés után a gumikra panaszkodott
Pierre Gasly számára csalódást keltően ért véget a második szabadedzés, hiszen komolyan megtörte az Alpine-t. A francia ennek ellenére elégedett, hiszen sokat tanultak a gumikról mind alacsony, mind magas üzemanyagszint mellett.
A monzai igencsak versenyképtelen hétvége után úgy érkezett meg az Alpine Szingapúrba, hogy igyekeztek volna kijavítani a csorbát, ami csak félig sikerült nekik. Ugyan Gasly értékes pontokat gyűjtött, Ocont technikai hiba sújtotta, emiatt pedig előkelő helyről volt kénytelen kiállni.
Ezek után Japánban ismét egy meglehetősen nehéz első napon vannak túl a franciák, hiszen Ocon csupán a középmezőnyben végzett a második szabadedzésen, míg Gasly az utolsó felvonásban elveszítette az uralmát az autót felett és falnak ment.
„A versenyhétvége jelenlegi szakaszában azt mondanám, hogy van még mit dolgoznunk, és biztos vagyok benne, hogy még sok munka vár ránk” – kezdte az értékelését a nem túl biztató első két szabadedzés után Gasly.
„Sajnos a napunk egy kieséssel ért véget a 9-es kanyarban, rögtön a második szabadedzés végén. Egyszerűen elvesztettem az elejét kissé, és nem tudtam időben korrigálni, ami azt jelentette, hogy átcsúsztam a kavicságyon és a korlátba csapódtam. Tanulni fogunk ebből, és továbblépünk” – tette hozzá a francia.
Az Alpine szerencséje, hogy a balesetre meglehetősen későn került sor, így pedig le tudták futtatni a szükséges szimulációkat annak érdekében, hogy rendesen felkészüljenek a kvalifikációra és a futamra.
„A mai teljesítményt tekintve sok mindent értékelhetünk majd mind alacsony, mind magas üzemanyagszint mellett. A gumik elég nagy kihívást jelentenek, és ez olyasmi, amit mindenképpen igyekszünk majd a hétvége hátralévő részére megérteni. Rendkívül szoros a mezőny, egy-két tizedmásodperc választja el az autók nagy részét, így holnap minden egyes részlet számít majd.”
Norris eközben eddig igencsak meggyőző teljesítményt mutat, hiszen a TOP3-ban zárt a szabadedzéseken, és úgy érzi, hogy akár a pole-ért is harcban lehet…
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.