Gasly: az AlphaTauri sokkal jobban áll tavalyhoz képest

Pierre Gasly számára már véget is ért a bahreini tesztelés, legközelebb majd az idénynyitón ülhet ismét be az AlphaTauriba. A francia összességében igazán elégedetten nyilatkozott az elvégzett munkáról, és szerinte mind az autó, mind a Honda-motor előrelépést jelent tavalyhoz viszonyítva.

Pierre Gasly, AlphaTauri AT02

Pierre Gasly, AlphaTauri AT02

Zak Mauger / Motorsport Images

Gasly és az AlphaTauri eddig szépen teljesített a teszt során, nem igazán volt gondjuk az autóval, konzisztensen futották a köröket, és a tempójuk is eléggé meggyőzőnek tűnt, így az egyszeres futamgyőztest arról kérdezték, hogy érzése szerint felkészült-e a szezonkezdésre.

„Igen, felkészültem. Sajnos a tesztnek már vége is a részemről, legközelebb a futamhétvége következik. Nagyon izgatott vagyok amiatt, hogy sikerült a teljes programot megvalósítanunk. Szerintem egészen jól értjük már az autónkat, hogy min kell még javítani, melyek az erősségek, szóval tényleg pozitív a helyzet” – kezdte értékelését.

Azt persze ő is tudja, hogy mindig lehet még fejlődni, de Gasly érzése szerint már most sokkal jobb helyzetben vannak, mint 2020-ban ugyanennyi idő után. „Őszintén szólva a három napot követően sokkal jobban állunk, mint ahol tavaly voltunk ugyanekkor Barcelonában. Nagyon boldog vagyok.”

Még több F1 hír:

„Azt is tudjuk, hogy kik lesznek majd gyorsak, erről is van már elképzelésünk. Tudjuk, hogy hol szenvedünk egy kicsit jelenleg, de remélhetőleg a következő napokban megtaláljuk majd a válaszokat, még mielőtt visszajönnénk ide versenyezni. Abban reménykedem, hogy komoly pontokért harcolhatunk majd.”

Gaslyt persze a Hondáról is kérdezték, hiszen a japánok egy teljesen megújult motort hoztak erre az évre, amelytől sokat is várnak. „Eddig elégedettek vagyunk, előrelépést jelent tavalyhoz viszonyítva. A vezethetőség tökéletes volt mindhárom nap, úgyhogy ez is remek előjel.”

„Láttuk, hogy a Mercedesnek is igazán erős a motorja, megmutatták ezt a McLarennel és a Williamsszel is, szóval bőven van még náluk potenciál. Nem akarok túlságosan is örülni, mielőtt elérkezne az első időmérő, majd két hét múlva már talán meglesz a teljes kép” – vélekedik a francia, aki tehát még nem akar esélylatolgatásokba bocsátkozni.

A Ferrari sem akart kimaradni a trükkös megoldást alkalmazók sorából

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Binotto: A Ferrari már nincs hátrányban az egyenesben!
Következő cikk Steiner őszintén meglepődött az újonc pilótáitól érkező visszajelzéseken

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország