Gasly áradozik az új AlphaTauriról – irány az élmezőny?

Az előszezoni tesztek során Bahreinben az AlphaTauri volt az egyik meglepetéscsapat, ugyanis Gasly, illetve Cunoda is remek teljesítménnyel rukkolt elő. Mind körszámban, mint időeredményben ott voltak a top csapatok között, ez pedig jó előjel a francia szerint.

Pierre Gasly, AlphaTauri

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Pierre Gasly a háromnapos teszt után nagyon elismerően nyilatkozott a csapat új fejlesztéseiről, és elmondta, hogy az autó a körülményekhez képest nagyon sokat fejlődött a tavalyi évhez képest. A francia szerint azzal is tisztában vannak, hogy miben rejlik a csomagjuk erőssége.

„Jó ötleteket kaptunk az idei autóról, hogy hol kell fejlődnünk, illetve hol vannak az erősségeink. Szóval ez nagyon pozitív. Természetesen mindig vannak dolgok, amiken lehetne javítani, de őszintén szólva sokkal jobb helyzetben vagyunk a három nap után, mint tavaly Barcelonában. Nagyon boldog vagyok emiatt.”

Még több F1 hír:

A csapatnál azonban nem csak Gasly volt boldog a 2021-es autóval tapasztaltakkal kapcsolatban. Csapattársa, a tavalyi F2-es dobogós Júki Cunoda is nagyon pozitívan tekint az idei évre, és elmondása szerint az autó is remekül teljesített.

„Határozottan tettünk egy remek lépést előre a tavalyi évhez képest. Ezt tisztán látjuk az adatokból. Vezettem az AT01-et az STR14 előtt, és érezni lehetett, hogy remek lépést tettünk előre, különösen a végsebességet illetően. Azt nem tudom megmondani, hogy mekkora is valójában ez a lépés, de határozottan nagy.”

A Mercedes újra két autóval a pályán…


A Forma-1-be 2021-ben visszatérő Aston Martin remek autót örökölt a Racing Pointtól azonban az AMR21-re már nem lehet úgy ráaggatni a másolt jelzőt, mint elődjére.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hülkenberg az F1-es visszatérés esélyeiről beszélt
Következő cikk Nem Hamilton a szezonnyitó futam favoritja a fogadóirodák szerint

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország