Gasly aggódik, hogy az autójuk nem bírja majd a magaslati levegőt

Pierre Gasly arra hívta fel a figyelmet, hogy a folyamatos akklimatizálódás a sok utazás mellett igencsak megterhelő lehet, így Mexikóban a fittség is nagy szerepet fog játszani egy jobb eredmény elérésében.

Pierre Gasly, AlphaTauri, on the grid

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A tavalyi szünet után a száguldó cirkusz mezőnye ismét visszatér Mexikóba, ami a hosszú egyeneséről és a rendkívül élvezetes kanyarjairól ismert. Az AlphaTauri pilótái egy kicsit aggódnak a sok utazás jelentette megterheléstől, ráadásul a magaslati levegő miatt az autó technikájával is kibabrálhatnak a körülmények.

„Most három egymást követő verseny vár ránk, és ez az első alkalom, hogy néhány szezon óta ilyen messzire utazunk otthonról” – jelentette ki Gasly a hétvégi mexikói futam előtt. „Fontos lesz a pihenés, a regenerálódás és a jó alvás, mert elég bonyolult lesz a különböző időzónák miatt.”

„Austin óta visszatértem Európába a szimulátorba, így ismét átléptem az időzónát, most pedig Mexikóba tartunk, hogy elkezdjük ezt a három futamot egymás után, hosszú repülőutakkal és kontinensváltással. Fontos, hogy minden egyes versenyen 100 százalékos állapotban legyek.”

Még több F1 hír:

Gasly számára nem alakult túl jól az USA Nagydíj, hiszen az autója meghibásodása miatt rögtön a futam elején ki kellett állnia. Habár az AlphaTauri teljesítménye rendben van idén, a francia tudja, nem mindig sikerült kihozni a maximumot a lehetőségeikből.

„Ami magát az autót illeti, a legjobbat kell kihozni egy olyan csomagból, amelyet már nagyon jól ismerünk, a másik fontos tényező pedig az, hogy néhány pálya jobban fekszik majd nekünk, mint a többi.”

„Legutóbb 2019-ben, amikor Mexikóban jártunk, a 9. pozícióban zártam. Ez az a fajta pálya, ahol csúcsformában kell lenned, különösen a magasság miatt, ami megnehezíti a dolgokat. Az biztos, hogy megérzed, ha futni mész, de amikor a volán mögött ülsz, nem veszed észre, hogy ez jobban megterheli az autót, a motort, a fékeket, tulajdonképpen minden olyan alkatrészt, ahol hűtésre van szükség.”

A Red Bull nem fogja lemásolni a Mercedes felfüggesztését

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Összességében a Red Bullé a jobb autó, ez végig így volt”
Következő cikk Pirelli: még Hamilton visszajelzése is pozitív volt az új gumikról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország