Gasly: a McLaren javulása „nem jó jel” az Alpine számára
Az alpine-os Pierre Gasly vegyes érzésekről számolt be az Osztrák Nagydíjat követően, hiszen visszatért a pontszerzők közé, de nagyon meglepte őt, hogy a McLaren mekkorát lépett előre.
A francia gárda számára gyengén indult a 2023-as szezon, néhány futam után azonban az előrelépés jeleit mutatták. Esteban Ocon Monacóban harmadik lett, míg Gasly a spanyolországi időmérőn lett negyedik. A négy élcsapat azonban a kanadai és az ausztriai hétvégén is túl erősnek bizonyult számukra, ráadásul ezúttal Lando Norris McLarenje is beelőzte őket.
Miközben tehát az Alpine azért dolgozik, hogy közelebb érjenek a legjobbakhoz, oda kell figyelniük, hogy a feljavuló McLaren ne ugorja hirtelen át őket. „Szerintem egyértelműen van néhány pozitívum. Maximalizáltuk a futamot és a pontokat, melyeket ma szerezhettünk” – nyilatkozta az egyszeres győztes.
„Ennek ellenére többet akarunk ennél, és közelebb akarunk kerülni a legjobb öthöz. Jelenleg hiányzik az a két-három tized Fernandóhoz [Alonso] és a Mercedesekhez, akik előttünk értek célba. Muszáj lesz nyomnunk és fejlesztünk tovább, ha javítani akarunk a csomagon.”
„A McLaren elképesztően gyors volt ezen a hétvégén, ami nem jó jel ránk nézve, de ugyanakkor motivációt is jelent. Megmutatja ugyanis, hogy lehetséges komoly fejlődést elérni. Minden a saját kezünkben van, és tudom, hogy jönnek majd fejlesztések a következő nagydíjakra, szóval már várom, mire leszünk képesek.”
„Azt is tudjuk, mi jelenti az autónk gyengeségét, és hogy hol kell jelenleg javulnunk, de nem olyan egyszerű ezt megoldani. Remélhetőleg a soron következő újítások majd segítséget nyújtanak ebben” – zárta nyilatkozatát Gasly.
A csapat versenyzői a soron következő silverstone-i hétvége kapcsán már pozitívabban nyilatkoztak.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.