Gasly a hétvégén inkább ott folytatná, ahol Monzában hagyta abba

Pierre Gasly három héttel az első Forma-1-es futamgyőzelme után azt várja, az AlphaTauri Oroszországban megmutatja, hogy folyamatosan fejlődőképesek.

Pierre Gasly, AlphaTauri, climbs out of his car after crashing out on the opening lap

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A sorozat utóbbi éveinek egyik legnagyobb meglepetését produkálva Pierre Gasly megnyerte az Olasz Nagydíjat hála ideális stratégiájának, egy piros zászlónak, Lewis Hamilton büntetésének és a tempójának, amivel a futam végén megvédte a győzelmet Carlos Sainztól.

Egy héttel később Mugellóban azonban az érme másik oldalát kapta a francia. Nem elég, hogy a Q1-ben búcsúzott, a versenye már az első körben véget ért, miután belekeveredett a balesetbe, amely Verstappen futamát is derékba törte.

Még több F1 hír:

Egy hét szünet után a bajnokság az Orosz Nagydíjjal folytatódik Szocsiban, ahol Gasly szeretné folytatni az AlphaTauri javuló tendenciáját és átküzdeni magát a roppant komoly csatát vívó középmezőnyön:

„Meglátjuk pénteken, hogy hogy megy minden, de azt mondanám, jó irányba indultunk el az autóval.” – mondta a 24 éves versenyző, aki az év első kilenc versenyéből ötöt a pontszerzők között fejezett be.

„Sokat tanultunk arról, hogyan kell megfelelően beállítani, hogy mindent kihozzunk belőle. Teljesítmény szempontjából egyenletesen teljesítünk és hétvégéről hétvégére bebizonyítjuk, hogy folyamatosan fejlődünk.

Pierre Gasly, AlphaTauri AT01

Pierre Gasly, AlphaTauri AT01

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

„Jobban értjük, hogy működik a kocsi és a fejlesztéseink is segítettek eddig, már csak annyi a dolgunk, hogy nem keveredünk bajba, mert abból az utóbbi pár versenyen volt bőven. Szeretnénk a javuló tendenciát folytatni, Spában és Monzában jól teljesítettünk, de Mugellóban is az időmérőig.”

„A középmezőnyben nagyon sok csapat között szoros a küzdelem. Egy olyan csoportban vagyunk, akik nagyjából három tizeden belül vannak, szóval fontos lesz mindent tökéletesen eltalálni, ha az előttünk lévőkkel akarunk harcolni.”

Gasly azt is üdvözölte, mekkorát dobott a csapat morálján a monzai diadala: „Szerintem mindenkit feldobott, nem csak a pályán, hanem a háttérben dolgozókat is. Ezt az erős teljesítményt kell megpróbálni fenntartanunk, amit már év eleje óta mutatunk.”

A Netflix is ott lesz Szocsiban, hogy Hamilton rekordbeállításáról forgassanak

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Netflix is ott lesz Szocsiban, hogy Hamilton rekordbeállításáról forgassanak
Következő cikk "Az aszfalt királyait" akarja faragni a Renault-ból az új vezérigazgató

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország