„Gasly a Forma-1 legjobb pilótái közé tartozik”

Pierre Gasly újabb kiemelkedő teljesítményét követően az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost kijelentette, hogy a francia pilótának helye van a Forma-1 legjobbjai között.

„Gasly a Forma-1 legjobb pilótái közé tartozik”

Pierre Gasly a remek időmérős eredményét erős pontokra tudta váltani a Holland Nagydíjon, hiszen a 4. helyen intették le a futamon. Ez nagyon fontos eredmény az AlphaTauri számára a konstruktőri harcban, hiszen a francia csapattársa, Juki Cunoda ezúttal nem volt képes pontot szerezni.

„Mindig meg voltam győződve róla” – jelentette ki Franz Tost RaceFansnak Gasly kivételes tehetségével kapcsolatban. „Azt hiszem, hogy meglep néhány embert. Számomra Pierre a Forma-1 legjobb pilótái közé tartozik.”

„Mindent 100 százalékig az irányítása alatt tartott, de ez nem volt könnyű. Figyelnie kellett a gumik menedzselésére, és összességében ez volt a legmegfontoltabb futam Pierre-től eddig. Csakis annyit tudok mondani, hogy gratulálok, mert fantasztikus teljesítményt nyújtott.”

Még több F1 hír:

„Nem szabad elfelejtenünk, hogy ki kellett hívnunk őt a 27. körben, mert a bal oldali gumijai elfogytak, aztán meg kellett előznie Alonsót, ami egy nagyon szép manőver volt, majd mindent profi módon menedzselt, hogy hazahozza az autót a 4. helyen.”

Gasly az egyéni bajnoki pontverseny 8. helyén áll jelenleg, a neve mellett 66 pontot tudhat. A Ferrari pilótái kicsit több mint 20 pontra vannak tőle, ami ugyan nem elérhetetlen távolság, ugyanakkor mindent bele kell adnia, ha előrébb akar végni a szezon végéig.

Bottas nagy nyomás alatt érezte magát a Mercedes ülésében

megosztás
hozzászólás
Rosbergnek nem tetszett, amit Hamilton Bottasról írt
Előző cikk

Rosbergnek nem tetszett, amit Hamilton Bottasról írt

Következő cikk

Alonso: „Már várom a monzai sprintkvalifikációt”

Alonso: „Már várom a monzai sprintkvalifikációt”
Hozzászólások betöltése