Gasly a délutáni hatodik helye ellenére sem elégedett az autójával

Pierre Gasly vélhetően jobb szezonkezdésben reménykedett, miután a bahreini teszten igazán versenyképesnek tűnt az AlphaTauri. Az első három versenyen azonban mégsem sikerült kihozniuk a maximumot a lehetőségeikből. Most Spanyolországban újra erősnek tűnnek.

Pierre Gasly, AlphaTauri AT02

Pierre Gasly, AlphaTauri AT02

Zak Mauger / Motorsport Images

Gasly a második, mérvadóbbnak számító szabadedzést a hatodik helyen fejezte be, közvetlenül a két Alpine mögött. A Portugáliában kissé küszködő istálló most újra szezon eleji formáját mutatja, hiszen Juki Cunoda is jól ment. A kérdés csak az, hogy ez mire lehet elég az elképesztően szorosnak ígérkező időmérőn.

A francia pilóta az eddig látottak alapján sem teljesen elégedett, mert érzése szerint van még mit javítani az autón, főleg annak egyensúlyán. „Meg kell mondanom, hogy a köridő jól néz ki. A hatodik leggyorsabbak voltunk, ami nyilván remek. Az érzés szempontjából viszont még nem sikerült teljesen zöld ágra vergődni a kocsival.”

„Remélhetőleg holnapra találunk pár dolgot, amiken változtathatunk, hogy jobb legyen az egyensúly. Elég nehéz összerakni egy hibamentes kört jelenleg, és az autó még nincsen 100 százalékos állapotban. Van még tehát munka, de az alaptempó nem olyan rossz.”

Még több F1 hír:

Gasly eddig Bahreinben és Imolában is elpuskázta az esélyeit. Előbbi futamon az első szárnyát törte már a legelején, Olaszországban pedig a rossz kezdeti gumiválasztás okozott nehézségeket. Ha ezek nincsenek, akkor most talán sokkal több pontja is lehetne. Ennek kapcsán megkérdezték tőle, hogy mi a célja a hétvégére.

Ő elmondta, hogy mindig a pontszerzés lebeg a szemei előtt. „Nem fogok hazudni, a legjobb tízben akarunk végezni. Kemény ellenfelekkel harcolunk, főleg az Alpine lépett előre sokat az előző futam óta, a Ferrari és a McLaren pedig mindig gyors, szóval tudjuk, hogy nem könnyű.”

„Szerintem azonban sikerült néhány olyan területen javulnunk, ahol eddig szenvedtünk, ez pedig remélhetőleg azt vetíti előre, hogy jó hétvége vár ránk” – zárta pénteki értékelését a futamgyőztes versenyző.

Wolff is odaszúrt kicsit a Red Bullnak

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso örül a problémamentes napjának, és reméli, holnap a legjobbak között lesz
Következő cikk Norris jól kezdett pénteken, de a délután miatt törheti a fejét a McLaren

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország