Gasly a 4. helye után: Ez egy kis győzelem számunkra!

Az AlphaTauri versenyzője, Pierre Gasly sorozatban harmadszor végzett a top 6-ban, ezúttal a negyedik helyen futott be a francia, aki a futam után az Alonso elleni előzéséről is hosszan beszélt.

Pierre Gasly, AlphaTauri AT02

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Pierre Gasly a negyedik helyen végzett a Holland Nagydíjon, ami a második legjobb eredménye idén az azerbajdzsáni harmadik helye után, ráadásul sorozatban harmadik alkalommal tudott a top 6-ban végezni a francia.

A verseny utáni sajtótájékoztatón Gasly boldogan nyilatkozott, és úgy érzi, hogy tökéletes hétvégét futottak Zandvoortban.

„A negyedik helyezés egy kis győzelem az AlphaTauri számára. Mindkét Ferrari és mindkét McLaren előtt végeztünk, közvetlenül három topautó mögött. Fantasztikus teljesítményt nyújtottunk, erős időmérőnk volt, aztán jól rajtoltunk és a versenyen végig jó volt a tempónk – tökéletes hétvégét futottunk.”

Még több F1 hír:

Gasly a kiállása után közvetlenül Alonso mögé jött vissza, és gyorsan át is tudta rágni magát a kétszeres világbajnokon egy szép manőverrel, ami kulcsfontosságú volt a negyedik helyének a szempontjából.

„Tudtam, hogy nem vesztegethetem az időmet, mivel Charles kicsit tovább maradt kint a pályán, és nem akartam, hogy elém vágjon. Ugyanakkor azt is tudtam, hogy Fernando a bajnokságban küzd velünk, és hogy meg fogja nehezíteni a dolgomat.”

„Viszont az előző körömben nagyon jól mentem az 1-es kanyar felé, és láttam, hogy sok időt tudtam nyerni vele szemben. Majdnem meg is próbálkoztam a manőverrel anélkül, hogy igazán akarnám a dolgot. A következő körben pedig távolról leptem meg őt.”

 

„Nem hinném, hogy számított volna arra, hogy kívülről meg fogok próbálkozni az előzéssel. Én úgy voltam vele, hogy oké, próbáljuk meg, megpróbálom meglepni őt, és végül egész szép előzés lett belőle. Nagyon élveztem!”

„Fernando ellen mindig nehéz harcolni, és nem állhattam elő egy „normális” manőverrel, hogy egyszerűen belső ívről megpróbálom, mert tudom, hogy kivédte volna. Tehát szerintem szép volt az előzésem, aminek köszönhetően tiszta levegőbe tudtam kerülni, és nagyon fontos volt, mert ezzel el tudtam húzni Charles-tól” – magyarázta Gasly.

Bottas: A lényeg, hogy a csapatnál maradt a bónuszpont…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko: Ez az eddigi legjobb napom a Red Bull tanácsadójaként!
Következő cikk Norris: Nem akartam megkönnyíteni az életét

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország