Gasly 56 körből 53-at pontszerző helyen töltött, de...

Pierre Gasly nagyon csalódott, akárcsak a Toro Rosso, hiszen végül egyik autójuk sem szerzett pontot az Amerikai Nagydíjon. Fontos potenciális pontokat veszített a csapat, amiket már nem kaphatnak vissza.

Pierre Gasly, Toro Rosso, on the grid

Pierre Gasly, Toro Rosso, on the grid

Andrew Hone / Motorsport Images

Pierre Gasly ismét nagyon erősnek tűnt, és remekül ment az Amerikai Nagydíjon. A jó időmérő után a futamon is remek teljesítményt nyújtott, majd jött az incidens, aminek a végén fel kellett adnia. A francia természetesen nagyon csalódott, de bízik benne, hogy az utolsó két futamon jó csatái lehetnek a Renault-val, a McLarennel és a Racing Pointtal.

Még több F1 hír:

„Nagyon csalódott vagyok... Az 56 körből 53-on pontszerző voltam. Addig a pontig egy nagyon jó versenyem volt. Meccsben voltunk a McLarennel, és lépést tudtunk tartani Carlos autójával, ami elég meglepő. Három körrel a vége előtt Sergióval harcoltam, majd összeértünk egymással a 13-as kanyarban.”

„Sajnálatos módon a jobb első felfüggesztésem megsérült, és azt követően már csak a kiállás maradt. Nem tudom pontosan, hogy mi történt, még meg kell néznem a felvételeket, de harcoltunk... Egyszerűen csak összeért a két autó, és a jobb felfüggesztésnek már mindegy volt. Nem tudtam mit tenni, minthogy hazavigyem az autót.”

„Bármi is legyen, ez már nem fogja visszaadni a pontokat. Meg fogom nézni a videókat, de nem akarok ebből nagy vitát. Nem hiszem, hogy olyan nagy dologról lenne szó, de sajnos ez elegendő volt ahhoz, hogy az első felfüggesztés tönkremenjen, és kiessek.”

„A McLaren általában gyorsabb, mint mi, míg a Renault ritkábban. Néha mi vagyunk lassabbak, de összességében úgy gondolom, hogy minden hétvégén harcban vagyunk egy vagy két pontért, ami jó. Ez lesz a cél az utolsó két versenyen is Brazíliában és Abu Dhabiban.”


A hu.motorsport.com exkluzív videója a 2021-es F1-es szabályokról, benne 10 olyan ponttal, ami nagyon fontos lesz az új királykategóriában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Raikkönen sorozatban 7. futamán maradt pont nélkül, csalódott…
Következő cikk Perez a bokszból rajtolva szerzett pontot

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország